Jones Peter vagyok, jelenleg Magyarország második legnagyobb Airbnb-tulajdonosa, üzemeltetője. De hogyan is építettem fel egy ekkora céget? Az üzleti életben nagyon sok tapasztalatot szereztem az elmúlt 17 év alatt, amíg a nulláról eljutottam idáig, és az út nem volt mindig könnyű. Olyan akadályokba ütköztem, amelyek leginkább a pénzhez és a külvilághoz való kapcsolódásomban jelentek meg. Az elmúlt tíz évben elmélyültem ennek a tanulmányozásában, és hat típusba soroltam az emberek pénzhez és az anyagi világhoz köthető érzelmeit, hozott mintáit.
Két dolgot szeretnék megosztani veletek ebben a könyvben:
A saját utamat az anyagi függetlenség eléréséig, és ami még fontosabb, hogy milyen változásokon mentem keresztül érzelmileg mostanáig, amikor is boldog embernek vallhatom magam, mind a magánéleteben, mind pedig az üzletben.
Tudd meg, hogy a 6 pénztípusból melyikhez tartozol!
125 pont
Rakonczay Gábor gyerekkori tervei a nagy kalandokról, melyek mára megvalósultak.
Amikor kissrác voltam, megkérdezték mi leszek, ha nagy leszek?
Kalandor – válaszoltam én.
Olyan szakma nincs…. –
Már miért ne lenne?! – mondtam én.
Ebben a csodamesében, elképesztően izgalmas és inspiráló történeteket olvashatunk a Föld legkülönbözőbb részein véghezvitt expedíciókról.
Igor Lazin rajzaival, Peter Jones – Ausztrál-Magyar, gyerekkönyv író – meséli el Rakonczay Gábor elképesztő kalandjait, melyeknek üzenete, hogy az álmaink kellő kitartással mindig megvalósíthatóak.
Rakonczay Gábor extrém sportoló, kétszeres Guinness világrekorder és hatszoros óceánátkelő hajós, az amerikai Év Kalandja Díj és a Magyar Formatervezési Díj tulajdonosa. Rendszeresen teljesít több száz kilométeres ultrafutásokat. 29 nap alatt átkelt Grönlandon és egy 44 napos expedícióval elérte a Déli-sarkot. 3 könyv szerzője és eddig 5 országban, több mint 200 ezer ember hallotta célmegvalósítással kapcsolatos előadásait.
A Bolondos Apu egy apáról szól, aki mindent ellenkezőleg csinál. Amikor a gyerekek reggel felébrednek, apa alszik. Amikor a gyerekek forró vízben fürdenek , apu hidegben zuhanyzik. A Bolondos Apu könyv tele van viccekkel, szórakozással és nevetéssel. A könyvnek mindegyik oldala angol és magyar nyelven található, ezért könnyen olvasható és tökéletes...
Élt egyszer egy király, régen, s nagyon messzi,
Bús volt ő és csendes, nem látták nevetni.
Gazdag volt és bölcs ő, helyén volt a szíve,
S változatatni akart, elmenni ízibe.
Koldusnak öltözött, hogy elhagyhassa trónját,
S eljusson, hol meghallgatják mondanivalóját.
Először mindenki nagy ívben elkerülte,
Nem hitték, hogy király, nem nézték ki belőle.
Ám egy nap egy kisfiú telepedett melléje,
Kinek tetszett amit mond; s nem kételkedett benne.
Ő volt csupán ki a király minden szavát hitte,
S annak nem rongyos ruhája számított, csak lelke.
Úgy érzed, hogy egész nap loholsz, mégsem jutsz sehova? Megnyugtatlak – ezt nem csak képzeled. Gyorsabban mész, mint eddig bármikor, csak épp egy mókuskerékben pörögsz. Mielőtt próbálnád felgyorsítani a lépteidet, győződj meg arról, hogy jó irányba mész, különben hiába lépdelsz szaporábban, csak azt éred el, hogy hamarabb eltévedsz. Ám ha kialakultak a megfelelő szokásaid, elkezdhetsz sprintelni, mert tudni fogod, milyen irányba kell futnod.
Dean Graziosi, a legendás üzleti tanácsadó és vállalkozó megmutatja, hogy juthatunk el jelenlegi élethelyzetünkből oda, ahol igazán szeretnénk tartani. A sikert felépítő bonyolult szerkezeteket lebontva egyszerű recepteket állított össze, amelyeket nehézség nélkül beépíthetünk az életünkbe. Akár vállalkozók, akár alkalmazottak – vezetők vagy beosztottak – vagyunk, nincs másra szükségünk, csak azokra az egyszerű eszközökre, amelyek átalakítják a napi rutinunkat. Ha ezeket megszereztük, fel is tárul a bőség kapuja. A Szokások leendő milliomosoknak nem képes meghosszabbítani a napokat, de megmutatja, hogyan találod meg a jobbik énedet.
Építsd be a napi rutinodba a „sikerszokásokat”, és hagyj magad mögött mindent, ami visszahúz.
Keresd meg a „miértet” – vagyis a valódi célt, amely vezérel, és a valódi okot, amely miatt sikeresebb szeretnél lenni.
Győzd le a téged visszatartó „belső gonoszt”.
Fedezd fel a produktivitás egyetlen titkát (ami valószínűleg nem az, amire mindenki gondol).
Tanulj meg hinni saját hatalmas lehetőségeidben – amelyek így végre valósággá válhatnak.
Dean 30 napos Jobb élet kihívását teljesítve repülőrajtot vehetsz az új életedbe. A produktivitásról és a teljesítés művészetéről szóló könyv olyan eszközöket ad a kezünkbe, amelyekkel sikeresen felülírhatjuk berögzött szokásainkat, így gyorsabban, célratörőbben elérhetjük a vágyott sikert.
Vajon mit tanulhatunk közismert üzletemberek elszántságából, sikereiből és bukásaiból?
Egy új vállalkozás elindításához egy jó ötlet, egy adag becsvágy és önbizalom szükséges. A sikerhez azonban még ennél is több kell: napjaink elismert vállalkozói, mint Elon Musk, Mark Zuckenberg vagy Steve Jobs, képesek voltak radikális ötleteiket új, globális márkákká alakítani, és világszerte megváltoztatni az emberek életét.
Philip Delves Broughton, gazdasági újságíró könyvében tanulmányozza a vállalkozói szellem sajátosságait, a siker elengedhetetlen ismérveit, mint az új szemléletmód kialakítására irányuló törekvéseket, a határtalan kreativitást és a szenvedélyes elkötelezettséget. Az általa bemutatott megközelítések segítségével példaértékű karriertörténeteket ismerhetünk meg, és mi magunk is sikerrel alkalmazhatjuk a vállalkozói gondolkodásmódot a munkahelyünkön csakúgy, mint a magánéletünkben.
„Az erkölcsi és értékrendi zűrzavar korában az önsegítő könyveknek is megújulásra van szükségük. Az élet iskolája (The School of Life) sorozat egyfajta újjászületés. Olyan, mindnyájunkat érintő témákkal foglalkozik, mint a pénz, a munka, a technológia, az otthonteremtés, az egyedüllét, az érzelmi egészség, a szex és a párkapcsolatok.”
Alain de Botton, a sorozat szerkesztője
A Winklevoss ikrek, Tyler és Cameron nevét David Fincher filmjéből, a The Social Network - A közösségi hálóból ismerhetjük: állításuk szerint az ő forráskódjukat lenyúlva készítette el Mark Zuckerberg a Facebook első változatát. Az Oscar-díjas film alapjául szolgáló könyv írója Ben Mezrich egy évtizeddel később folytatta a sztorit, amelynek újabb fejezete még meghökkentőbb: hogyan lettek a pár tízmillióval „kisemmizett” ikerpár tagjai a világ első bitcoin milliárdosai. Napjaink egyik legelismertebb amerikai tényfeltárója ott veszi fel a fonalat, amikor Tyler és Cameron saját kárukon tanulják meg, hogy nem érdemes ujjat húzni a Facebook urával, miután senki sem hajlandó üzletelni velük a Szilícium-völgyben. Egy véletlen találkozás Ibizán 2012-ben azonban új lehetőségeket nyit meg előttük: a kriptovaluták titokzatos, sötét világát. Mint megállapítják, a bitcoin vagy komplett baromság, vagy az évszázad üzlete; ők az utóbbira fogadnak. Az első bitcoin millárdosok vad partikkal, FBI rajtaütésekkel és furcsa karakterekkel fűszerezett lenyűgöző és teljes egészében igaz története a dark web mélyén zajló illegális kereskedelemtől egészen a mindent felforgató bitcoin lázig követi a kriptovaluták történetét. Bemutatja, hogyan vált a bitcoin mindennapjaink részévé, és hogyan lett egy néhány százezer dolláros befektetésből alig öt év leforgása alatt milliárdos vagyon.
„Minden kétséget kizáróan (és ezt a történelem már sokszor bizonyította) a gazdaság felforgatásának, a politikai káosz okozásának és ezrek vagy akár milliók koldusbotra juttatásának (és ezáltal radikalizálódásának) az egyik leghatékonyabb módja az infláció. És most ez fenyeget bennünket. Nem is csak fenyeget: már jelen van az életünkben.”
Hogy jutottunk idáig? És mit tehetünk? Ezekre a kérdésekre ad választ a közgazdász szerző, aki azonban nem száraz tényeket és adathalmazokat elemez, hanem társadalmi-politikai összefüggésekre világít rá. Szerinte ugyanis az okok és ezáltal a megoldások elsősorban politikai szinten keresendők, nem a gazdasági szférában.
Ez az olvasmányos könyv nemzetközi viszonylatban is komolyan vehető cégekről szól, de jócskán túlmutat a száraz, vállalkozások üzleti modelljeiről és működésükről szóló könyveken.
Megtaníthatja neked, hogy hogyan sajátítsd el és használd a milliárdos cégeket felépítő emberek gondolkodásmódját. Megtalálod az életük minden fontos üzleti, illetve magánéleti pontját, amelyeket te is felhasználhatsz az adott életszakaszodban.
DR. ANDREJSZKI RICHÁRD – Chef Market, Penta Pharma
BARAZSY ÁKOS – RoadRecord, MiniCRM
BÉKÉS ISTVÁN – Pannon-Safe
BIROS LEVENTE – onlineMárkaboltok
CSEREKLEI ZOLTÁN – Pelenka.hu
FORRAY NIKOLETT – Ünnepek Áruháza
NÉMETH GYÖRGY – Mesésajándékok
ZABARI ISTVÁN – Lumenet
Mit nyerhetsz, ha elolvasod ezt a könyvet?
1. Segíthet hátrahagyni a régi gondolkodásmódodat, beidegződéseidet, és tettvágyat ébreszthet benned.
2. Könnyebben indíthatod el, vagy fejlesztheted a vállalkozásodat.
3. Nőhet mind a személyes, mind a céges bevételed az új nézőpontok beépítésének köszönhetően.
4. Sikeres társaságot találhatsz a könyv olvasóin keresztül, akikkel később együtt tudjátok majd fejleszteni egymást.
5. Az elsők között ismerheted fel a magánéletedre, illetve a vállalkozásodra leselkedő veszélyeket, és különösebb gond nélkül találhatsz megoldást az elhárításukra.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.