Déry Tibor 1964-tõl 1977-ben bekövetkezett haláláig írt cikkeinek legteljesebb – eddig kiadatlan írással is kiegészített – gyûjteményét találja az olvasó ebben a kötetben. Az író ezekben a cikkekben életének apróbb eseményeirõl szólt – de nem annyira magukról az eseményekrõl, mint arról, amit róluk gondolt: a Balaton-vidéki tájról vagy a technikai civilizáció veszedelmeirõl, az öregedésrõl, az évszakok változásairól stb. Az egymástól oly távol esõ témákat az író szemlélete fogja egységbe: a korában benne élõ, annak jelenségeire érzékenyen válaszoló ember felelõsségérzete,önvizsgálata, iróniája és öniróniája. S mindenekelõtt mesterségének tisztelete. „Mit õrizzen meg az író fiatalságából késõ napjaira is? – kérdi Déry Tibor. – Egyet õrizzen meg épségben, akkor még bátran elengedheti tollát: a tiszteletet az üres, fehér papírlap iránt, melyet az íróasztalához ülve maga elé terít. Engem egy-egy önkéntelen mélyebb légvétel figyelmeztet még ma is arra, amikor golyóstollamat a kezembe veszem, hogy izgatott vagyok: íráshoz készülõdöm.” Ezt az izgalmat, a gondolkodás és az alkotás izgalmát közvetítik Déry Tibornak az életmûsorozat utolsó kötetébe összegyûjtött írásai.