Sem különös örömmel, sem túlságos büszkeséggel nem tölt el az a tudat, hogy ebben az órában, amikor ezeket a sorokat írom, én vagyok az egyetlen ember, aki a sors csodálatos akarata folytán ismerem dr. Szerdai Miklós barátom érthetetlen regényét. Hogy mi történt ezzel a tehetséges fiatalemberrel, Dr. Venczel professzor titkárával és könyvtárosával, azt e pillanatban nem sejti senki más, csak én, aki kilenc év múltán elolvashattam Szerdai Miklós naplóját, olyan izgalommal és fölzaklatottsággal, amilyenhez hasonlóra nem is emlékszem. Mielőtt ezt a példátlan naplót átadnám a nyilvánosságnak, el kell mondanom az eset előzményeit, valamint körvonalaznom kell azt a barátságot, amely Szerdai Miklóshoz fűzött.