Prózaversek. Utazás térben és időben, hajsza a megállított pillanat után. A veszteség birtoklása, a sajátban rejlő idegenség játéka. A búcsúzás viszontlátása és a megérkezés távolsága egy olyan utazás során, ahol az útitársról sem lehet bizonyosan tudni, nem mi magunk vagyunk-e, egy másik időben.
A véges lét könnyűsége. Így nevezhetjük azt az állandóságot, amelyben otthon lehet lenni, amelyben lakozni a legvégső, talán az egyetlen igazi emberi törekvés. Nem más ez, mint annak a hite és tapasztalata, hogy mégiscsak van a véges létezésben valami, ami végtelen, és nem képtelenség ez a nyilvánvaló logikai anomália. Az emberi élet eme abszurd igazságát, a végességben megnyíló végtelent nevezhetjük Mediterrán-állandónak. A mindenség közepén ül az ember.
