Az ​ötvenes évek közepétől adta közre Tatay Sándor ötkötetes családregényét. Az első kötet – Klára (eredetileg A Simeon ház címmel) – 1955-ben, folytatása, A második leány 1956-ban, a Kenyér és virág 1959-ben, A nyugati kapu 1962-ben, Az ítélet napja 1964-ben látott napvilágot. A dunántúli faluban élő Simeon család története – a család széthullásának, az ősi házból kikerülő utolsó generáció tagjainak életsorsa – a század tízes-húszas éveiben játszódik, s történetük mellett az író impozáns, színes és hiteles tablókban vonultatja föl a korszak társadalmi, politikai életét – a hátteret.
A Simeon család első kötete – Klára – Tatay Sándor életműsorozatában 1988-ban látott napvilágot. Ez a regény a második kötet; középpontjában Violának, a második lánynak különös történetével. A család kivetette a maga köréből a „megtévedt” gyermeket, aki az 1919-es események bélyegét hordja magán: a kommün előtt egy bányászfalucskában volt tanítónő, ahol belekeveredett az asszonyok háborús ínség miatti tüntetésébe. S mivel a Tanácsköztársaság idején is részt vett a falu, sőt a járás szociális munkájában, s a szociális osztály csoportvezetőjének nevezték ki, a kommün bukása után letartóztatták, megjárta az internálótábort is.
Hazatérése után hamarosan férjhez adják egy alkoholista kishivatalnokhoz, s ezzel távol került a szülői háztól, egy alföldi kisvárosba. Itt aztán hamarosan – a véletlen folytán, Viola családi öröksége, egy hegedű révén – a városka társadalmi és politikai életének középpontjába kerülnek, mindaddig, mígnem kiderül, hogy a férj szélhámoskodott: a hegedű nem Stradivari műhelyéből került ki, mint ahogy híresztelte; a botrány kipattanásakor összeomlik a hazugság révén felépített karrier, s a gyenge jellemű férj öngyilkos lesz. A magára maradt özvegy visszatér ismét a szülői házba. A regényt nemcsak fordulatos, izgalmas cselekmény jellemzi, hanem a század húszas éveinek kisvárosáról is hiteles, humoros képet ad Tatay Sándor.