"A tó bal partján kis halászfalu terült el, száz meg százéves hársak árnyékában szétszórtan álló nyolc alacsony ház, szalmafedeleik éppen csak a fák alsó ágain emelkedtek fölül. Falaikon a vetõ- és merítõhálókkal, ajtóik mellett, a keskeny kis falócákkal, déli oldalukon galagonya- és csipkerózsabokorral környezve csinosan váltak ki a part fehér szélébõl. Ha a német fejedelem tudta volna, hogy az ártatlan Kis-Trianon ötlete végül Franciaország tündöklõ királynéjának fejében megfogan, akkor e kis halászfalu bizonyára sohasem épült volna fel. De a fejedelem nem volt jós, ezért mûve már csaknem száz éve állt a park tava mellett, kívülrõl a legkezdetlegesebb idillt képezve, ám bensejében a legkényesebb emberfiát is kielégítve. A belépõk talpa, amelyre még a part murvája tapadt, közvetlenül a dagadozó szõnyegekhez ért. Nehéz selyemszövetek csillogtak a párnás bútorokon és fedték el a falakat, itt-ott eltûnve a széles tükörlapok mögött. Ha kinn kacérkodtak is a szegénységgel és egyszerûséggel, a fehérre sikált asztalokon mégsem lehetett étkezniük, még kevésbé pedig az édes játék után falócákon megpihenniök. A fejedelmi ház – amely sarjai egyikének köszönhette létét a kis halászfalu – õsidõktõl fogva szilárdan ragaszkodott ama szokáshoz, hogy mindegyik trónörökös életének nyolcadik évében egy-egy hársfát ültessen. A tó bal partján levõ, majálisrétnek nevezett kaszáló így történelmi nevezetesség lett. Csak ritkán pusztult el a fejedelmivé tett fák valamelyike, a majálisrét valóságos díszpéldányokkal rendelkezett. Szürke páncélos õsi daliák gyanánt az ég felé törve tartották maguk fölé hatalmas zöld pajzsukat, s megvédték az utánuk jöttékét és gyöngélkedõket. A mai májusi napon Frigyes trónörökös számára következett el a faültetés fontos eseménye..."