Aki ​hírlapi cikkeit olvassa, valóban csodálkozhat polihisztori hajlamain. Mi mindent tudott az az ember, aki etruszkokról és magyarokról, Napóleon-kultuszról, koleráról, vándormadarakról, fajok kongresszusáról, bányarémről, vámpírokról, szivarokról, árjákról, földrengésről, muzsikáról mert írni. Lexikonok voltak a kedvenc olvasmányai. Testvére, Cholnoky László kételkedik tudása értékében: „sokat tudott, de mindent csak félig”. De amit leírt, azt mégis milyen érdekesen és milyen hevesen tudta! Nem is tudásának értéke a lényeges, hanem sokoldalú érdeklődésének ténye. Mi minden izgatta a fantáziáját! Milyen örömmel ragadott meg mindent, amiből paradoxot és groteszket lehet építeni!… „A halott matériát itt valóban a líra eleven vérhullámai járják át.” Nemcsak a szerkesztésnek, a stílusnak is érzékeny és tudatos művésze volt. Árnyalt, változatos, kipoentírozott mondatokat írt, melyek játékos könnyedséggel alkalmazkodnak a tárgyhoz, tudott ünnepélyes lenni, pompásan értett egy pajzán, a történet mögül ki-kiszóló mesehanghoz, még a szójátékokat is szerette… Értett a régiekhez, megelőzött moderneket, irodalmunk szorgalmas „felfedezői” miért nem vették még észre?