A holdfény végigömlött nagy arcának nyájas és előkelő vonásain. A szája szokása szerint félig nyitva volt és olyan szomorúnak látszott, amilyennek még sohasem láttam. És hosszasan nézte hol a holdat, amely már magasan világított, hol pedig a tenyerében lévő tárgyat amelyet médaillonnak néztem. Aztán gyöngéden megcsókolta a médaillont a karját pedig egyenesen kinyújtotta a csillagok felé, mintha tanúnak hívta volna föl őket. Könnyek folytak le orcáján. Annyira megrendített az, amit láttam, hogy a muskétám csöve hevesen odaütődött a vállzsinóromhoz. A király néhány másodpercig tekintgetett így az égre és csókolta a médaillont. Aztán visszavonult a szobájába és hallottam, hogy becsukta az ablakot.