ÁRKÖTÖTT

i

A királyság kapuja borító
Beleolvasok

A királyság kapuja

Nándorfehérvár, 1521

„1521. Az előző évben trónra került I. Szulejmán török szultán első hadjáratát a Magyar Királyság ellen indítja: az anatóliai hadtest Nándorfehérvár alá vonul, a ruméliai célpontja Szabács várának bevétele után Buda lenne, de végül kénytelen egyesülni a fősereggel.

Nándorfehérvár és az ország dicsősége a Mátyás király halála óta eltelt három évtized alatt jelentősen megkopott. A királyi hatalom gyengesége és a főúri torzsalkodások miatt a végvárak és az azokat védő vitézek felszereltsége gyenge, a hadak lassan gyülekeznek, hogy felvegyék a harcot a közelgő törökkel.

Az ország kapujának a védelme Nándorfehérvár két vicebánjára, Oláh Balázsra és Móré Mihályra hárul. Azonban hiába tudhatják soraikban a híres bajvívót, Káldi Miklóst, vagy a könnyűlovasság hadnagyát, Morgay Jánost, a várat mindössze hétszáz hadra fogható férfi védi a több mint húszezer főt számláló török sereggel szemben.

Nándorfehérvár 1521-es ostroma kevésbé került be a történelmi köztudatba, mint Eger vagy Szigetvár története, pedig a védők az egész végvári korszakot tekintve a leghosszabb ideig, hatvanhat napig tartottak ki a nyomasztó túlerővel szemben. Magyarok és rácok, várkatonák és végvári vitézek, férfiak és asszonyok vállt vállnak vetve közel húsz rohamot vertek vissza, mindvégig hiába reménykedve a király felmentő seregének érkezésében.

További információk

  • publisher icon

    kiadó

  • calendar icon

    megjelenés

    2025-06-05

  • document icon

    hossz

    336 oldal

  • genre icon

    műfaj

  • language icon

    nyelv

    magyar

  • barcode icon

    ISBN

    9789634267485
Formátumok

0

(0)

starstarstarstarstar
starstarstarstarstar

Ezekkel együtt is megveheted

A királyság kapuja borító

+

Rocksztár borító

+

A tudós és a zöldhajú lány borító
10 770 Ft

540 pont

newsletter-art
green-cloud-leftgreen-cloud-rightcloudcloudcloud