Eötvös ​József első nagy epikus munkája A karthauzi (1839-41). A regény fontos, sőt talán legjelentősebb állomása a magyar szentimentalizmus és romantika prózájának. A kor egyik legdivatosabb életérzését, a világfájdalmat ábrázolja benne Eötvös, de nem elégszik meg az aforizmákban megfogalmazódó szentimentális bölcselkedéssel, hanem ifjú hőse, Gusztáv sorsán keresztül a saját nemzedéke problémáiról vall. A napló- és levélformában írt regény az arisztokrata Gusztáv és a polgárlány Júlia szerelmét mutatja be a francia polgár-királyság erkölcsi tartás nélküli világában. A romantikusan végletes bonyodalmak csalódást és kiábrándulást okoznak Gusztávnak, aki a világtól és önmagától megundorodva a karthauzi szerzetesek örök némaságával bünteti önmagát. Eötvös kitünően alkalmazza a vallomásregény kialakult mintáit, s az érzelmességből fakadó tiszta poézis – nehézkes filozofikus betétek ellenére – legjobb művei sorába emeli a regényt, amely a magyar prózában is korszakos jelentőségű. Gángó Gábor értő magyarázata a korban és Eötvös művei sorában segít eligazodni.