A hűség útja borító
Beleolvasok

A hűség útja

A spirituális vágy dinamikája

„…a ​szerető ember keresi szeretett Istenét, de még ennél is jobban keresi a szeretett Isten azt, aki keresi őt. […] Ez a könyv a hűség útját tárja fel, amelyen felfedezzük és elmondhatjuk, amit az Énekek éneke főszereplője mond: -Én a kedvesemé vagyok, s a kedvesem az enyém- (6,3) A hűség útja e két vágynak a találkozása.” 
A mindenki által Montyként ismert, hivatalos nevén Geoffrey Bernard Williams a dél-amerikai – akkor még angol gyarmat – Guyanában született 1944-ben. A kanadai jezsuita provincia tagja, jelenleg Torontóban él, a Regis College-ban lelkiségteológiát tanít. Szakterülete a kortárs kultúra megnyilvánulása a spiritualitásban, továbbá a Szent Ignác-i lelkigyakorlatok és a lelkivezetés. Világszerte tart lelkiségi műhelyeket, híresek a mozifilmekre épülő Szent Ignác-i lelkigyakorlatai. Többször járt Magyarországon. Egyszer arra a kérdésre válaszolva, hogy ki a jó lelkivezető, el-elgondolkodva ezt mondta: „A mélyen megsebzett ember… Mert ő már nem tud bezárulni sem Isten, sem az emberek előtt.” Monty épp ilyen ember. Művészi hajlammal megáldott, rendkívül érzékeny jezsuita szerzetes, aki sokat szenvedett, és aki Isten, ember és az egész teremtett világ felé nyitott.

További információk

Formátumok

0

(0)

starstarstarstarstar
starstarstarstarstar

Ezekkel együtt is megveheted

A hűség útja borító

+

Magyar-Török Biblia borító

+

Arafat harcosa voltam borító
10 236 Ft

512 pont

newsletter-art
green-cloud-leftgreen-cloud-rightcloudcloudcloud