Közel és távol senki. Végignézek a kihalt folyosón, és eszembe jut, hogy mennyi mindent láthattak már ezek a falak. Mennyi mindennek lehettek már tanúi. Néma szem és fültanúi. Hány válást, hány bűnözőt, hány emberi tragédiát, derékba tört életet, és talán – kedvező ítélet esetén – reményt és örömöt is láthattak. Ha mesélni tudnának… Elmerülök a gondolataimban, még talán lemegyek alfába is.

„Kihalt lépcsőház,

huzatos belső udvarok,   

az emberek nagy része, ki itt dolgozott, már halott.

De a falak őrzik a régi idők emlékét,

a folyosók visszhangozzák az egykor ott jártaknak léptét.”

Jó reggelt ügyvédnő! – köszön rám az ügyfél.

Szia! – üdvözöl egy kolléga is.

Az előbb is köszöntem, de láttam, hogy nagyon el voltál gondolkozva.

A folyosó időközben benépesült. Visszatértem a jelenbe…