Shelby Foxworth elvesztette a férjét. Aztán elvesztette az illúzióit…
A férfi, akivel Tennessee-ből Philadelphia villanegyedének egy exkluzív részére költözött, nyomasztó adósságot hagyott maga után. Házasságtörő és hazug volt, s amikor Shelby kinyomozza a banki széfjét, több személyi igazolványt is talál, melyek mindegyike más-más névre szól. A férfi, akit szeretett, nem pusztán halott. Soha nem is létezett.
Shelby hároméves lányával délnek indul, hogy a szülővárosában keressen megnyugvást, s ott új ismeretség vár rá, Griff Lott, a sikeres építkezési vállalkozó személyében. De halott férjének titkai még felderítésre várnak. A veszély közelebb van, mint Shelby sejtené, még ebben a kisvárosban is, ahol a szerettei veszik körül… s ez a veszély még Griffet is fenyegeti. A gyilkossági kísérlet csupán a kezdet…
100 pont
Naomi Bowes gyermekkorában egy éjjel titokban apja nyomába szegődik, és azon az éjszakán az ártatlanság számára örökre elvész. Iszonyú dolgokat fed fel azáltal, hogy kiszabadít egy erdei veremben fogva tartott lányt, ezzel hírhedtté téve apját, aki a borzalmas bűnöket elkövette.
Naomi Carson néven sikeres fotóssá válik, és utazásai során egyszer csak rátalál egy olyan helyre, amely rendkívüli módon vonzza – ez azonban több ezer mérföldre van mindentől és mindenkitől, amit és akit addig ismert.
A nő szeretné fenntartani magányos életformáját, Sunrise Cove lakói azonban valami módon folyton elérik, hogy megnyíljon előttük – különösképpen az eltökélt Xander Keaton.
Naomi érzékeli, ahogy sorra leomlanak a maga köré emelt falak, és annak is tudatában van, hogy titkon mindig is arra az életre vágyott, amit ez az új helyzet tálcán kínál neki. De már oly sokszor kellett rádöbbennie, hogy a múlt fenyegető árnya mindenhová követi…
Nora Roberts regénye ismét a négy connecticuti barátnő világába vezet minket. A korábbi történetekben már megismerkedhettünk Parkerrel, Emmával, Laurellel és Mackel, a Kézfogó rendezvényszervező iroda alapítóival, akik gyerekkoruk óta elválaszthatatlanok egymástól.
Laurel McBane mindig számíthatott barátai támogatására. Ennek köszönhette, hogy a híres New York-i cukrászképző intézetben tanulhatott tovább, pedig a szülei nem tudták volna kifizetni a drága tandíjat. Most Laurel azzal hálálja meg a segítséget, hogy különleges tortákat és cukrászati remekműveket alkot a Kézfogó ügyfeleinek, így növelve a tökéletes esküvők pompáját. A négy nô igazi álomesküvőket szervez a pároknak, de Laurel csak elméletben hisz a szerelemben és a sírig tartó boldogságban. Nem vágyik csillogásra és varázslatra, inkább egy megbízható, erős férfi szeretetét értékelné. Laurel gyerekkora óta titokban szerelmes Parker bátyjába, Delaney Brownba, de a férfi a húgaként kezeli, és gondosan ügyel arra, hogy ne lépje át a barátság határait. Vajon képesek lesznek beismerni, hogy ennél többet éreznek egymás iránt? Eljön-e az idő, amikor Del nem egy családfő atyáskodó szeretetével tekint Laurelre, hanem egy szerelmes férfi szenvedélyével?
Evan Keller egy feltörekvő rockbanda tagja, akinek meghiúsulni látszanak az álmai.A teher, ami a vállát nyomja már túl sok neki. Segítséget kell kérnie, de ezt nem teheti meg nyíltan, mert az csak tovább rontana a helyzeten. Vajon megtalálja a megfelelő embert?Haley Benett egy elszánt, makacs, fiatal nő, aki bizonyítani akarja leendő hivatása iránti elkötelezettségét.Egy hétköznapi történet, egy nem hétköznapi szerelemről. Egy kapcsolat, ami már az első személyes találkozó előtt elmélyül.Két szív és egy nagy szerelem.Vajon az egymás iránt érzett szerelmük elég erős ahhoz, hogy legyőzze az élet által eléjük sodort akadályokat? Megismerhetjük félelmeiket, küzdelmüket, kitartásukat és egymásba vetett bizalmukat.Ebben a történetben bármi megtörténhet, hisz a sorsunkról mi magunk döntünk.
A tragédia, amelyről egyikük sem tehet, mégis az árnyékában kell élniük. A kegyetlen igazság, amely mindkettejüket egyszerre roppanthatja össze. És a visszavonhatatlan ígéret, amely garantálja, hogy találkozásukkor fény derül a titokra.
Anna, a húszas évei elején járó táncterapeuta életcélja, hogy segítsen sebzett lelkű embertársain. Lélektánc névre keresztelt kurzusának ajtaja mindenki előtt nyitva áll, ám a jóhiszeműségével visszaélnek. Egy este titokzatos fiatal férfi érkezik a foglalkozásra, megjelenése fenekestül felforgatja Anna nyugodt életét. Pedig ekkor még nem is sejti, hogy Richárd súlyos titka az ő múltját, jelenét és jövőjét is alapjaiban írja át. Szenvedélyes kapcsolatuk időzített bomba, amely azonban nem csak egyszer robban…
A Dr. Lengyel-sorozat harmadik kötetét szigorúan 18 év feletti olvasóknak ajánljuk.
AMIKOR A RAGADOZÓBÓL PRÉDA LESZ
Az Igazság Úrnőjének nevezi magát. Miután kiválaszt egy férfit áldozatul, magas szőkévé vagy telt vörössé változik, hogy a lehető legvonzóbb legyen célpontja számára, aki tehetetlenné válik, amikor a markába kerül.
Az első áldozat Nigel McEnroy, egy gazdag üzletember. A cége már peren kívül megegyezett két fiatal áldozattal – akik nem is tudják, hogy a férfi bűnei nem állnak meg a munkahelyi zaklatásnál. Az Igazság Úrnője azonban tudja, és egy megdöbbentően brutális éjszakán mindenért megfizettet vele.
Eve Dallas és a férje, Roarke feltárják McEnroy titkos életének részleteit. A férfi megrögzött szokása miatt, hogy megörökítse a bűneit, számos gyanúsított kerül a látóterükbe, de az Igazság Úrnőjének kilétére nem derít fényt. Az eset nehéz, és még jobban megnehezíti, hogy McEnroy özvegye dühvel, tagadással és fenyegetésekkel fogadja a nyomozást. Közben azonban az Igazság Úrnője fáradhatatlanul folytatja keresztes hadjáratát a férfiak ellen, és ha Eve nem tudja megállítani az önbíráskodót, akkor rengeteg vér fog folyni…
Lily Bolton nyomozó Londonban. A munkája az élete, és ez tökéletesen meg is felel neki. Igyekszik elfeledkezni félig olasz származásáról, ám váratlan meghívást kap Livignóba. Az anyja, akitől rég elhidegült, férjhez készül menni karácsonykor.
Lily, bár megfogadta, hogy többet be sem teszi a lábát az országba, mégis elutazik az esküvőre. Úgy gondolja, azt a pár napot könnyedén átvészeli, de hiba csúszik a számításába. Ráadásul mindjárt kettő.
Raffaele, a szemtelenül szexi mostohabátyja.
És egy vérbe fagyott holttest a sípályán.
Jud Meyrin legújabb sorozatában, az Itáliai rejtélyekben az olasz Alpokba kalauzolja el az olvasókat izgalmakkal, fordulatokkal, romantikával teli kisregényeivel.
A fiatal, tehetséges Sophie élete a zene, gondolatai az éneklés és a szerelem körül forognak mindaddig, amíg egy nap fenekestől felfordul az élete. Egy sorsfordító tragikus esemény következtében szinte mindent elveszít, ami addig fontos volt számára, barátai elárulják. Megsebzetten szülővárosából egészen Seattle-ig menekül abban bízva, hogy az új környezetben begyógyulhatnak a szívén-lelkén ejtett sebek. Új barátokra lel, de a szerelmet sokáig messze elkerüli. Aztán a sors az útjába sodorja a pimasz és rendkívül vonzó Bennettet. Hiába tiltakozik, a szívének nem tud parancsolni, és talán túlságosan is közel engedi magához a nőcsábász hírében álló újságírót. Amikor úgy tűnik, végre minden jóra fordul, váratlanul újra szembe kell néznie a múltjával.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.