„Elrontottam. Ezt sokszor elmondom, a tíz-tizenegyedik lépcsőfokig is eljutok vele, közben készakarva a kőlépcső peremébe rúgok, nem érzek fájdalmat, a lábujjamtól induló rezgés egészen a combomig szalad. Jön a forduló. A fordulóban egy tükör függ a lambériák között. Szembefordulok vele. A nadrágom a bakancsomra lóg, vizes az alja, a kabátom nagy rám, a hajam csapzottan lapul a formátlan fejemre, ronda vagyok. A következő lépcsősor néhány fokán elmormolom, hogy aki csúf, az senkinek se kell.”
A franciák a hálátlanság korának nevezik a kamaszkort. Ez a regény innen kapta a címét. A kamaszkorról szól, mégpedig a lehető leghitelesebb forrást használva hozzá; egy kamaszlány összezavarodott, zilált lelkét.