A gyümölcskertész borító
Beleolvasok

A gyümölcskertész

A vén Ather Ownby, eltökélt erdőlakóként békében él a természettel kis kunyhójában, egy lepusztult almáskert mellett. Évek óta őriz egy ismeretlen holttestet, amely titokzatos módon került a permetezőszer betontartályába. Athernek fogalma sincs róla, hogy a holttest annak a fiúnak az apjáé, akinek megkísérli átadni tudását a hegyekről és az erdőkről, arról a világról, melyet pusztulásra ítélt a terjeszkedő civilizáció. A két világháború között játszódó, apránként kikerekedő történetben a szereplők sorsa úgy fonódik egymásba, hogy ők maguk jószerivel nem is tudnak róla, és mintha nem is maguk cselekednének, hanem a dolgok csak megtörténnének velük.  A regény néhány erőteljes vonással fölvázolt helyzeteivel és alakjaival, a létfenntartásért törvényen kívül is elszántan küzdő kisemberek életének ábrázolásával és plasztikus pillanatfelvételeivel az Appalache-hegység déli tájairól rögtön teljes fegyverzetben állítja elénk az immár kortárs klasszikussá vált írót. Cormac McCarthy első regénye, az 1965-ben megjelent A gyümölcskertész méltó nyitánya az amerikai író életművének.

További információk

  • publisher icon

    kiadó

  • calendar icon

    megjelenés

    2024-06-27

  • document icon

    hossz

    284 oldal

  • genre icon

    műfaj

  • language icon

    nyelv

    magyar

  • barcode icon

    ISBN

    9789636769017
Formátumok

0

(0)

starstarstarstarstar
starstarstarstarstar

Ezekkel együtt is megveheted

A gyümölcskertész borító

+

Panoráma borító

+

Hogyan kell a nőkkel bánni borító
4 289 Ft

215 pont

newsletter-art
green-cloud-leftgreen-cloud-rightcloudcloudcloud