A kisregény a kortársi valóságról fest képet, pontosabban a Mikszáthot nagyjából egyforma erővel vonzó és taszító dzsentri életmódot veszi célba, leleplező leleménnyel. Hiteles szemtanúként számol be egy Sáros megyei esküvőről, s azt a folyamatot igyekszik bemutatni, miként teszi vakká a kívülállót egy jól megrendezett színjáték illúziója, s hogy miként kerekedik felül a kiábrándító valóság. A lecsúszott, de családját a hét vezér koráig visszavezető dzsentri nem csapja be önmagát a fényűzés, a gazdagság színlelésével. Itt mindenki pontosan tudja az igazságot, csakhogy ez a legkevésbé sem zavarja őket abban, hogy egy ábrándot teljes odaadással tudjanak eljátszani. Mikszáth elbűvölő belülállása (ő is szereplője a történetnek) vezet oda, hogy az olvasót is fogva tartja, megdermeszti ez a színjáték. Az ábránd varázslata azonban csak addig tart, míg a jól poentírozott kisregény vissza nem rántja olvasóját a valóság talajára.