A föld mélyén borító
Beleolvasok

A föld mélyén

E történet egy másik, távoli univerzumban játszódik, egy varázslattal teli világban, ahol emberek, tündék, boszorkányok és óriások népesítik be a Joovien bolygót. A fajok az évezredek során megtanultak harmóniában élni és élni hagyni. Most azonban egy globális katasztrófa felborítja az édes békét, tettre kényszerítve ezáltal a világ vezetőit. Lytei, az ifjú, frissen választott császárnő az első könyvnek a fő főszereplője, aki megpróbálja visszaállítani az egyensúlyt a világban újdonsült hatalmával, s közben igyekszik túltenni magát a traumákon, amik a kiképzőtábor alatt érték. Fekete szemű Siobhan egy billiárdos lányaként és egy wioha küldötteként igyekszik kideríteni, ki áll az igencsak titokzatos apokalipszis mögött, és szembeszáll saját családjával, hogy megtalálja az idő közben eltűnt szerelmét. Fiebe mindeközben pedig önként vonul be az Elkan nevű hatalmas templomba, ami a Rüllos vallás székhelyeként szolgál. A világ minden pontjáról odatóduló különleges szerzetek körében Fiebe egy teljesen új világba csöppen. A három fiatal lány egyedül próbál túlélni és boldogulni a maguk káoszában, és görcsösen próbálják megtalálni a helyüket, miközben minden a feje tetejére fordul.

További információk

  • publisher icon

    kiadó

  • calendar icon

    megjelenés

    2020-03-06

  • document icon

    hossz

    318 oldal

  • barcode icon

    ISBN

    9789634436447
Formátumok

0

(0)

starstarstarstarstar
starstarstarstarstar

Ezekkel együtt is megveheted

A föld mélyén borító

+

Üzleti és civil szervezetek együttműködése Magyarországon borító

+

Az álarcos béka borító
1 989 Ft

100 pont

newsletter-art
green-cloud-leftgreen-cloud-rightcloudcloudcloud