A tatárjárást követő években IV. Béla királynak az újjáépítés és az ország határainak megvédése mellett trónja megszilárdításáért is keményen meg kellett küzdenie. Apjának, II. Andrásnak már halála után született meg István nevű fia harmadik feleségétől, Estei Beatrix királynétól, és a történet idején hétéves herceg akár igényt is formálhatott volna a koronára – különösen úgy, hogy Velence, ahol nevelkedett, magának akarta a dalmát kikötővárosokat, melyek adói a magyar király kincstárát gazdagították.

A lándzsanemesi címet a vérükkel megszerző Levente, Lados és társaik nem sokáig élvezhetik gyarapodásukat Benefalván: az 1243. évi sáskajárás tönkreteszi szépen gyarapodó gulyáik legelőit, így kénytelenek távolabbi vidékekre hajtani az állatokat, ha nem akarják, hogy éhen pusztuljanak.

Leventét a gulyák kétségbeesett, harcoktól sem mentes terelése közben éri utol a királyi parancs: induljon a dalmát tengerpartra, Zárába, derítse fel a velenceiek szándékait Utószülött Istvánnal, és ha kell, örökre szüntesse meg a fenyegetést, bármilyen eszközzel.

Levente nehéz szívvel fordul dél felé társaival és állataival: veleszületett tisztességérzete berzenkedik a kimondatlanul ráosztott orgyilkos szerep ellen, hűsége a király iránt mégis megingathatatlan. A délvidéki hegyek közé érve azonban lecsap rá és csapatára a környék legkönyörtelenebb rabló bárója, akit hívei és ellenségei egyaránt csak Fekete Angyalnak neveznek… és Levente rádöbben, hogy a halál torkában már nincs helye a mérlegelésnek.

Urbánszki László Anno Domini című, a tatárjárást követő években játszódó regénysorozatának újabb kötete méltó folytatása a nagy sikerű Vérszagra gyűl, Fegyver csörög és A lándzsa nemesei című regényeknek. A szerző mélységesen szerethető és gyűlölhető hőseinek rendkívül fordulatos kalandjain keresztül – kiterjedt történelmi kutatómunkára támaszkodva – egyedülálló módon mutatja be a XIII. századi Magyarország sorsfordító eseményeit és hétköznapjait, főurait és legszegényebb parasztjait.