A zeneszerző az írónál és a festőnél is rejtőzködőbben védi magánéletét - legalábbis művein keresztül ő árul el magáról a legkevesebbet. Hiába keressük a "halhatatlan kedves", Brunszvik Jozefin nyomait Beethoven ifjúkori műveiben: ha nem maradt volna fenn néhány levél és napló, a partitúrák sosem mesélték volna el nekünk, hogy egy magyar kisasszony mosolya ihlette őket. Ha nem kerültek volna elő Bartók Béla Geyer Stefi hegedűművésznőhöz írt szerelmes levelei, ma nem tudnánk, hogy első hegedűversenye egyben rendhagyó szerelmi vallomás is. Éppen ezért hiánypótló Christopher Lawrence kötete, aki arra vállalkozott, hogy a nagy zeneszerzők helyett elmesélje nekünk szerelmeik történetét. Természetesen az ő hőseiről, Mozartról, Wagnerről, Chopinről és a többiekről hosszú monográfiákban is bőséggel tájékozódhatunk, ám érzelmeik rekonstruálására e munkákban nem számíthatunk. Pedig a zenetörténeti tankönyvekben szereplő, olykor fekete-fehér zeneszerző-figurák a való életben gyarló emberek voltak, akik párkapcsolataikban is éppúgy szerettek, hibáztak és szakítottak, ugyanúgy voltak hűségesek és csalfák, mint bárki más. Tegyünk föl egy lemezt és nyissuk ki a könyvet: így szerettek a világ legnagyobb muzsikusai! (Nyáry Krisztián)