Amikor a félelem egy egész népet elhallgattat, egy embernek kell kimondania az igazat! A Szovjetunió, 1953-ban… Sztálin még él, vasmarkában tartja az országot, s ezt a vasmarkot az Állambiztonsági Minisztérium, az MGB vagyis a titkosrendőrség testesíti meg, amelynek éppen csak a brutalitása nem titkos, s ha azt mondja, a szovjet társadalomban bűnözés nem létezik, akkor az úgy is van. Vagy talán mégsem. Amikor Moszkvában, a vasúti sínek mellett megtalálják egy kisfiú borzalmasan megcsonkított hulláját, Lev Gyemidov, korábbi háborús hős, most az MGB nyomozója csodálkozva hallja, hogy a család szerint nem gázolás, hanem gyilkosság történt. Eleinte engedelmeskedik feletteseinek, eltussolná az ügyet, de addig növekszik benne a kétely, míg végül feleségével együtt egy uráli koszfészekbe száműzik, egyszerű közrendőrnek. És ráébred, hogy az a fajta bűntény, amelyet a fővárosban segített eltitkolni, itt is megismétlődött: Újabb gyermeket gyilkoltak és csonkítottak meg. Lev és felesége, Raisza mindent kockára tesz, hogy a vérengző fenevadat megállítsa – még ha ezzel az Állam ellenségeivé válnak is. És a holtak száma egyre szaporodik…
A 44. gyermek valós eseményekre alapozott, hátborzongató thriller – és megrázó irodalmi mű arról, hogyan terrorizálhatja egy kormány a saját népét, hogyan lehet túlélni egy diktatúrát, és mi történik, ha egy magányos ember elhatározza, hogy visszavág.
110 pont
„Ha nem vagy hajlandó hinni nekem, akkor többé nem vagy a fiam…"
Daniel abban a hitben élt, hogy a szülei békés nyugdíjas életüket élik egy távoli tanyán Svédországban, anyja szülőhazájában. Ám egyetlen telefonhívással minden megváltozik. Az anyád… Nincs jól, mondja neki az apja. Képzelődik – borzasztó, iszonyatos dolgokat. Olyannyira, hogy elmegyógyintézetbe utalták. Mielőtt Daniel felszállhatna egy Svédországba tartó gépre, az anyja hívja fel: Minden, amit az az ember mondott, hazugság. Nem vagyok őrült… Nem orvosra van szükségem. Hanem a rendőrségre… Találkozzunk a Heathrow-n. Daniel egyszeriben két tűz közé szorul – kinek higgyen, kiben bízzon? Akaratlanul is az édesanyja bírája és esküdtszéke lesz. Egy borzalmas bűnténnyel, az édesapját is kompromittáló összeesküvéssel szembesülve Daniel kénytelen maga megvizsgálni a bizonyítékokat, és azok alapján eldönteni: ki mond igazat? Ráadásul neki is megvannak a maga titkai, amelyeket már túl régóta rejteget… Dermesztő, ugyanakkor aprólékos gonddal megírt regényében Tom Rob Smith megteremt egy közösséget, egy családot, egy házasságot és egy válságba került elmét, és eközben anya és fia kapcsolatának legmélyére hatol. A 44. gyermek egy csapásra felhelyezte az irodalmi térképre tehetséges ifjú szerzőjét; A tanya generációjának egyik legeredetibb, biztos kezű írójaként be is fogja oda betonozni. Az 1979-ben svéd anyától és angol apától született Tom Rob Smith Londonban nevelkedett, és ma is ott él. A 44. gyermek, a The Secret Speech és az Agent 6 című nagysikerű bestsellerek szerzője.
Nem mindig az a gyilkos, akit a legjobban gyűlölsz.
Összeszokott baráti társaság érkezik a Rókabérc alatti völgyben megbúvó, mindentől elzárt vadászházba. Tizennégy egykori gimnáziumi osztálytárs, akik huszonnyolc éve minden ősszel együtt töltenek egy hosszú hétvégét. A találkozót a csapat egyik tagja sem hagyja ki, csak az idő előtti elhalálozás számít igazolt hiányzásnak.
Az idei találkozó azonban már az első estén különös fordulatot vesz. A kedélyes, pálinkázással induló beszélgetésekben egyre több a feszültség. Ezt talán magyarázza a különlegesen pocsék, esős idő, ami mindenkit ingerültté tesz.
Reggelre látszólag minden visszatér a megszokott kerékvágásba, csak Zozó alszik előző éjszaka óta a terasz asztalára dőlve. Ám amikor megpróbálják felébreszteni, megdöbbenve szembesülnek vele, hogy a férfi halott. Egykori szerelme, az azóta ügyésszé lett Gota gyanakodni kezd…
Mészöly Ágnes Rókabérc, haláltúra című könyve – a gyerekeknek és kamaszoknak szóló meséi, novellái és regényei után – napjaink Magyarországán játszódó, Agatha Christie nyomdokait követő, lebilincselően izgalmas krimi.
Miután egy küldetés során lelövik repülőjét Szibéria fölött, Cotton Malone, az amerikai igazságügyi minisztérium egykori ügynöke küzdelembe bonyolódik Alekszandr Zorin ellen, akinek Szovjetunió iránti hűsége a hosszú évtizedek alatt az Egyesült Államokkal szembeni heves gyűlöletté torzult.
Malone megtudja, hogy Zorin és egy másik, volt KGB-s tiszt, aki még mindig alvóügynök nyugaton, egyenesen Washingtonba, az elnök beiktatására tartanak. Az alkotmány egyik hibája, és a még kevésbé tökéletes Elnöki Utódlási Törvény utat nyitott a politikai zűrzavar számára, Zorinnak pedig szándékában áll teljes mértékben kihasználni mindkettőt.
Zorin támadást tervez egy hidegháborúból hátramaradt fegyver segítségével, amelyet csupán legendának hittek. Az oldalán áll egy megdöbbentő titok is, amely Amerika legrégebbi testvériségének, a Cincinnati Társaságnak az irattárában rejtőzik – ez az a csoport, amely egykor harcászati erejével az elnököket segítette, beleértve a Kanada megszállására létrehozott, három titkos tervet is.
A hajsza Oroszország fagyos vidékeitől a Fehér Házig tart, Malone-nak pedig nemcsak Zorinnal kell megküzdenie, hanem szembe kell szállnia legmélyebb félelmével is – egy súlyos gyengeséggel, amit hosszú ideig elutasított, ám most mindent veszélybe sodor…
Steve Berry inspiráló, új thrillerében minden megvan, amit tőle várunk: valóság, fikció és történelem.
"Először elkapja őket... Aztán megtöri őket... Egy távoli skót kirándulóhelyen Elaine Buxton holtteste a tűz martaléka lesz. Csak a fogai meg egy véres szövetdarab marad a neves ügyvédből. Ám az igazi Elaine Buxton egy edinburgh-i ház titkos szobájában zokog a sötétben. A lyoni Interpoltól áthelyezett Luc Callanah felügyelő alig foglalja el irodáját, amikor kirobban az Elain-ügy. Luc bizonyítani akar új csapatának, de Elaine gyilkosa kínos aprólékossággal fedi el a nyomait. És néhány nap múlva újabb sikeres nőt, egy lelkészt rabolnak el, Luc pedig úgy véli, versenyt fut az idővel. Az elrabolt nők sorsa azonban jóval kegyetlenebb, mint azt valaha is gondolná... Félelmetes utazás egy zavarodott gyilkos elméjébe. A thriller, amiről mindenki beszél."
"Az Ismerősnek jelölt szerzőjétől Két elválaszthatatlan barát Egy végzetes éjszaka Amikor Sasha eltűnik, Ellen a legrosszabbtól tart. Kipattannak a rég eltemetett titkok, és Ellen ráébred: nem ismeri Sashát, és fogalma sincs, mire képes. 2005: A tizenhét éves Ellent hatalmába keríti a csillogás, ami Sashából árad. A lányt szívesen fogadják Sasha családjában, és nem tűnik fel neki a bohém életstílusuk mögött lappangó, sötét hangulat. Egy szilveszteri buli drámai eseményeiből bírósági ügy lesz, melyben Ellen a koronatanú. Sasháék családi élete soha többé nem tér vissza a régi kerékvágásba… 2018: Ellen és Sasha harmincévesek, a két lány együtt bérel lakást Londonban. Sasha hirtelen eltűnik, Ellen a legrosszabbtól tart. Ha kiderül az igazság a tizenkét évvel korábbi szilveszteri buliról, az ő élete is veszélybe kerül. Szembe kell néznie a múltjával és azzal, ismeri-e a legjobb barátnőjét. Laura Marshall angol szakos volt a Sussexi Egyetemen, majd konferenciák szervezésével foglalkozott. Első regénye, az Ismerősnek jelölt több mint húsz országban jelent meg, és Nagy-Britanniában közel félmillió példányban kelt el. Listavezető, nemzetközi e-könyv bestseller lett. 2016-ban szerepelt a Bath-i regénydíj és a Lucy Cavendish prózadíj rövid listáján. Laura Kentben él férjével és két gyerekével. A Három apró hazugság a második könyve. „Éleslátó, izgalmas történet. Marshall vérprofin mutatja be a zűrös, szövevényes női barátságot, amelyet sokszor szörnyű titkok terhelnek. Különösen időszerű a #MeToo kampányok korában."" (Kirkus) „A fordulatos, feszített thrillerek kedvelői fel fognak figyelni erre a névre… Épp annyira valóságszagú, mint a holnapi újság szalagcímei.” (Daily Mail) „Kényelmetlenül intenzív, feszültséggel teli thriller, ráadásul egy éles megfigyelésekkel teli fejlődéstörténet. Mindenki kedvelni fogja!” (Caz Frear) „Ha imádtad az Ismerősnek jelölt-et, akkor ezt is falni fogod. Nem lehet eldönteni, kinek higgyen az ember, és döbbenetes a végső felismerés. Nagyszerű pszichológiai thriller!” (CJ Tudor) „Laura Marshall-rajongók, nincs miért aggódni! Itt a Három apró hazugság, és még jobb, mint az Ismerősnek jelölt. Idegborzoló, és meglepetésekkel teli történet.” (Emily Elgar)"
Egy gyanútlan asszony… Egy titokzatos férj… Egy eltűnt gyerek… Vajon mi játszódik le egy asszony fejében, ha azzal szembesül, hogy imádott férje – életében az egyetlen férfi – talán mégsem olyan tökéletes, amilyennek hitte? Vajon mi játszódik le az asszony fejében, amikor azzal szembesül, hogy férje több időt tölt a számítógépével bezárkózva, mint vele? Vajon mi játszódik le benne, amikor megtudja, hogy a férjét egy kínos ügy miatt elbocsátották a munkahelyéről… Amikor megjelenik a küszöbön a rendőrség… És amikor a férfi az újságok címoldalára kerül gyermekrablás és gyilkosság vádjával… Lehet, hogy sokkal nagyobb a baj, mint hitte? Lehet, hogy az idillinek látszó házasság csak kulissza, és mögötte iszonyú titok lappang? És vajon mi történik, ha már nem lehet tovább odázni a szembenézést az iszonyattal? Fiona Barton a Daily Mail és a Daily Telegraph díjnyertes riportere. Első regénye máris nemzetközi bestseller, melyet eddig 26 nyelvre fordítottak le.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.