Az idõ alatt, amit Kelet-Afrikában - Kenyában, Tanzániában és Uganda határán - tölthettem, a természet sok lenyûgözõ csodája kápráztatott: a trópusi ég júniusban, mikor egyszerre látható odafönt a Göncöl meg a Dél Keresztje. Láthattam havas Egyenlítõt, a Kilimandzsáró csillogását, piros zúzmarát Kenya havasán. Figyeltem a gyarmati sorból felszabadult afrikaiak új életformáját vajúdó küzdelmeit, az egyetemet végzett, vezetõ állásban dolgozó asszony életét, aki feleségtársként él nagyvároson, a földmûvelõ luo férfi helyzetét a többnejû társadalomban. Kölyök-lánykorom óta vágyakoztam és készültem a szelídíthetetlen elefántok, búskomor orrszarvúak, az egykor emberevõ, mára már alig-alig makrancos filmsztárokká szelídült oroszlánok Eldorádójában. Évtizedek óta Kenyában élõ, gyerekkori barátnõm, egykori földim, Mrs. H. White, Köllõ Ilonka hívott meg 1966-ban, hogy megmutassa második hazáját, Afrikát, amit oly igen nagyon szeret, hogy „soha Zágont nem feledheti”. Kissé íródeákja is lettem a ZEBRADOB-HÍRADÓBAN barátnõmnek, egyben továbbítója is nép- és természetrajzi tanulmányainak. Híradás ez Kelet-Afrikáról, ahol narancsszínû neonfényben úszó Nairobiban, éjszaka rõzsetüzek égnek az aszfalton, s Mombasában a szervezett afrikai dokkmunkás - miután meghallgatta rádióján a legaktuálisabb világpolitikai híradást - éjjel elõveszi az õsi zebrabõr dobot, és véleményét a hallottakról dobszó-jelekkel, zebradob-híradással adja tovább.  ,