Rólunk

A 2010-es évek elejének egyik külföldi könyvvásárán találkoztunk először egy akkor még gyerekcipőben járó könyvtípussal, az e-könyvvel. Azonnal megláttuk benne a lehetőséget, mert az e-könyv megoldást kínált számunkra olyan hétköznapi bosszúságokra, mint az állandó helyhiány a lakásban a rengeteg könyv miatt, az utazás előtti dilemma, hogy melyik könyvet vigyük magunkkal, a várakozás az újdonságokra, mert sosem a megjelenés napján sikerül beszerezni őket, a szemünk romlása, hogy már nem látjuk olyan jól az apró betűs szövegeket. Arra gondoltunk, ha ezek a dolgok nekünk kellemetlenséget jelentenek, más könyvbarátok is hasonlóan érezhetnek. Ezért úgy döntöttünk, céget alapítunk, és belevágunk az elektronikus könyvek forgalmazásába.

 

Bíztunk a sikerben, de talán mi lepődtünk meg a legjobban, hogy valójában milyen piaci rést találtunk. Az első időszak döccenői után szépen fejlődött a webshopunk, piacvezető céggé váltunk, folyamatosan bővült a forgalmazott könyveink és kiadói partnereink száma – a magunk és felhasználóink nagy örömére –, és mind több ember számára hoztuk el azt a fajta könyvmoly élményt, amelyet csak az e-könyvek és az e-könyv-olvasók tudnak nyújtani: kis helyen több száz könyv tárolása, könnyen befér a táskába, bármilyen napszakban azonnal megérkezik a vásárolt könyv, és még a betűméret is akkora, amekkorát mi szeretnénk. Külön boldogság számunkra, hogy az elektronikus könyvek határokon átívelő mivoltának köszönhetően számtalan külföldön élő magyar emberhez sikerült eljuttatnunk a legújabb magyar irodalmakat. 

 

A 2020-as év nagy változásokat hozott az életünkben, és – részben az idei eseményeknek köszönhetően – úgy határoztunk, eljött az idő, hogy megtegyük cégünk életében a második legnagyobb lépést: teljes arculatunkat és webshopunkat átalakítottuk, hogy még kellemesebb felhasználói élményt nyújthassunk az oldalunkra látogatóknak. 

Nagyon büszkék vagyunk erre a projektünkre, és arra, hogy ezzel egy időben két olyan álmunkat is sikerült megvalósítanunk, amelyeket a könyvbarátokkal közösen álmodtunk. Tapasztalatból tudjuk mi is, hogy nem mindig van lehetőség a szó szoros értelmében könyvet venni a kezünkbe. Takarítás közben nem lenne túl praktikus, vezetés közben pedig kifejezetten veszélyes lenne, ha a fél kezünket egy könyv foglalná el. Könyvfalóként viszont legszívesebben mi is minden “holtidőt” olvasással töltenénk. Erre a helyzetre kerestünk megoldást, és immár irodalmi fülbevalót, vagyis hangoskönyveket is kínálunk, a legkiválóbb művészek előadásában, hogy az olvasás értékes percei a dugóban ülve vagy például sportolás, házimunka közben se maradhassanak el. 

Másik tapasztalatunk, amelyet a felhasználóink visszajelzései is megerősítettek, hogy itthon nehéz idegen nyelvű digitális kötetekhez hozzájutni, főként, ha olyan különlegesebb nyelveken szeretnénk olvasni, és ne is menjünk messzire, mint a lengyel. Sokat töprengtünk és kutattunk, hogyan valósíthatnánk meg a legújabb ötletünket, hosszú út áll mögöttünk, de kijelenthetjük, hogy sikerült! Idén nyártól–ősztől több ezer idegen nyelvű e-könyv forgalmazóivá váltunk, és még van a tarsolyunkban valami, amit egyelőre nem szeretnénk elárulni. 

 

Mindemellett az elmúlt évek során emberileg is változtunk, tudatosabbá váltunk, és rájöttünk, hogy a digitális könyvek népszerűsítésével nem csupán magunknak, embereknek teszünk jót, hanem a természetnek is azáltal, hogy ha e-könyvet vagy hangoskönyvet vásárolunk erdőnyi fák életét kíméljük meg. Hiszünk abban, hogy a digitális könyvek olvasásával csökkenteni tudjuk az ökológiai lábnyomunkat.