Ha semmi más nem bizonyítaná, csak a Vándorlások könyve, akkor sem lehetne kétségünk, hogy Remenyik írónak is, gondolkodónak is a legigazabbak közé tartozott, ez a nagyszerû, fordulatos, izgalmas pikareszk regény a modern magyar regényírás remekei közé tartozik. „Jelen kötetemben – írta Remenyik Zsigmond a regény elsõ kiadásáról – igyekeztem visszatérni a 17., 18. és 19. század valaha oly kedvelt, de oktalanul elhanyagolt klasszikus regénytípusához, amely elbeszélések közbeiktatását alkalmazta a regény szélesebb, univerzálisabb keretein belül, ezáltal szinte módot keresve, hogy teljesebb képet adjon a természetrõl, az emberi életrõl és a létezõ (akár a valóságban, akár elképzelésünkben létezõ) világról. Szeretném, ha az olvasóra gyakorolt hatásában ugyanezt az eredményt érné el a kötet, amit annak idején a valóság, amelybõl élményanyagomat merítettem, rám gyakorolt. Ha ezt eléri, érdemes volt nemcsak papírra vetni, de át is élni a szenvedéseket, ha pedig nem, úgy legjobban teszi az író (és ez valamennyiünkre vonatkozik), ha az emberiség érdekében keres magának valami más, tisztesebb foglalkozást, korrektor marad, szobafestõ, hintáslegény vagy béltisztító, mert nem érdemli meg sem az írástudó, sem a gondolkodó, sem az író nevet…”