ÁRKÖTÖTT

i

Unoka a Gerbeaud- házból borító
Belehallgatok

Unoka a Gerbeaud- házból

Elischer Edith, a legendás cukrász, Gerbeaud Emil unokája jólétben, nagypolgári környezetben, szerető nagycsaládban cseperedett, igazi úrilánynak nevelték. Ám amikor kellett, ez a kicsi és törékeny nő mégis fényesen helytállt: az embert próbáló időkben feltűrte a ruhaujját, és tüzet oltott Budapest ostromának zűrzavarában, segített a legismertebb magyar zsidó családnak a német megszállás után, nyilasokkal hadakozott, és később nem törték meg az ÁVH kihallgatói sem. Kevés híján hat évet töltött a kommunisták börtöneiben, rettenetes körülmények között, elképzelhetetlenül messze kerülve a Gerbeaud fényes termeitől. A könyvhöz a szerző a Gerbeaud-leszármazottak családi archívumában és számos közgyűjteményben kutatott, többek között az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, ahol periratok, kihallgatási jegyzőkönyvek és ügynöki jelentések is foglalkoznak Elischer Edithtel és tudós férjével. Nem elégtétel és nem jóvátétel, de tény: Edith élete vége felé emberi helytállásáért átvehette a francia Becsületrendet. Az ő személyes története egyben család- és cukrászdatörténet is - édes és keserű, mint a huszadik század maga. HULEJ EMESE újságíró. Huszonöt évig dolgozott a Nők Lapjánál, jelenleg a Magyar Krónika - kronika.hu - munkatársa. Szentendrén él, egy fia van. Első könyve, a Teleki Géza életét feldolgozó ,,Egy Teleki gróf Afrikában" című kötet 2014-ben jelent meg.

További információk

Formátumok
VOIZ logó
Hogyan jutsz hozzá a megrendelésedhez?
1.
Töltsd le ingyenesen a VOIZ Hangoskönyvtár alkalmazást az okostelefonodra!
2.
Nyisd meg az alkalmazást, és írd be a VOIZ kódot a KÓDBEVÁLTÁS menüpont alatt. A VOIZ kódot itt, a DiBookon, a Profilom/Hangoskönyveim menüpontban találod a megvásárolt hangoskönyv mellett, valamint e-mailben is elküldtük neked.
3.
A megvásárolt hangoskönyveidet a VOIZ Hangoskönyvtár alkalmazásban, a KÖNYVEIM menüpont alatt bármikor meghallgathatod. További segítséget a DiBook GYIK-ban, a VOIZ honlapján és a VOIZ alkalmazásban találsz.

Ezekkel együtt is megveheted

Unoka a Gerbeaud- házból borító

+

Fekete kolostor borító

+

Hét életem borító
8 369 Ft

419 pont