Nyolc hónappal ezelőtt csak egy harcba készülő katona voltál, én meg egy pincérnő, aki ingyen palacsintát csórt neked, és remélte, nem veszed észre, hogy túl sokáig időzik rajtad a tekintete.

De észrevetted.

Egy sorsfordító hetet töltöttünk együtt, mielőtt elmentél. A nyolcadik napon elbúcsúztunk, az utolsó pillanatban adtuk meg egymásnak a címünket.

Az összes leveledet megőriztem, szavaid hamarosan a vallásommá váltak.

Egy hónapja viszont szóba sem állsz velem, nem írtál, aztán tegnap este volt képed besétálni az éttermembe, és úgy viselkedni, mintha soha nem láttál volna.

Ha arra gondolok, hogy… majdnem imádtalak, téged és azt a csodálatosan bonyolult lelkedet.

Majdnem.

Bármi legyen is az – remélem, jó okod van rá.

 

Maritza a pincérnő

 

Ui: Rohadj meg… és most komolyan is gondolom