A 19. századi filozófia egyes rétegei, különösen az amerikai gondolkodók, bizonyos fokig kívül esnek a mai olvasó érdeklõdésének látókörén. Így Ralph Waldo Emersonról sem tudunk sokat. Családja szinte az „alapító atyákkal” érkezett az Újvilágba, s nemzedékeken át puritán prédikátorokat prezentált. Õ maga visszavonult a papi pályától, s birtokán éldegélve költészettel és bölcselettel foglalatoskodott. Mûvei a 19–20. sz. fordulója táján magyarul is megjelentek, mint ez a tanulmánygyûjtemény, mely leginkább a természet–társadalom körébõl veszi tematikáját. Egyfelõl írásaiban a szellemi magasságok nietzschei áthallásai kísértenek: a Férfi – az Erõ, a diadal, a hideg Észak, a Nõ – alsóbbrendû, lehúzó, elbágyasztó Dél. Másrészt az amerikai üzleti szellem, politika, kereskedõ gazdaság konkrét példáit veszi tollára, ahol pl. a „gentleman” társaságbeli viselkedését elemzi. Tiszta, logikus meglátásai mellett döbbenetes eretnekségeket mond ki: „A legkeresettebb erény a társadalomban az egyformaság.” A politikusokkal kapcsolatban: „…nem szorulnak rá, hogy választóiktól tudakolják, mit mondjanak.” A mûvészetek tekintetében: „A lángész gyermeke megint lángész legyen.” De ne rémüljünk meg az elsõ olvasásra kellemetlennek tûnõ szentenciáktól: „Az utazás a bolondok paradicsoma.” Ne utasítsuk el azonnal, hanem próbáljunk tovább navigálni az általa felvetett gondolatok mentén.