Beleolvasok

Szeretve mind a vérpadig

„Nehezen gyógyult be az a seb, amit Ocskay a testvérétõl kapott, s ,mikor már egészen begyógyult is, akkor is egyre fájt. A dicsõségrõl hazudó álmai szétfoszlottak. Maga a hadjárat, ami azután folyt, egészen elvesztette addigi lovagias jellemét, mind a két fél úgy harcolt egymással, mint akinek nem a gyõzelem a célja, de a ,bosszúállás, nem saját haditervének végrehajtása, csak az ellenfelének összekuszálása. Nehéz sóhajjal jövünk ki a történetíró múzeumából, s ,nincs kedvünk az emlékekre visszagondolni. Ocskay Lászlót egyre keményebben üldözte a balsors. Hajdani hadnagyai rá-rácsaptak az ezredére, s kudarcot vallattak vele. – Biccse alatt (hol õ maga Ilonka szeme láttára egykor oly hõsleg harcolt), Vajda levágta egy egész századát Ocskaynak, s az akkor éppen ott volt Ritschánt is elfogta, nehéz sebekkel elborítva. Hajdani kuruc ezrede apránkint mind átszökdösött a fejedelemhez, úgyhogy vége felé nagyobb volt az Ocskay-ezred a kuruc részen, mint a labancoknál, s Rákóczi a visszatért ezrednek éppen Ocskay Sándort tette meg parancsnokává. Ocskay László most már kerülte a harcot. Olyan volt már a lelke, mint a gyûrû, amibõl a drágakõ kihullott, csak a veszteségre emlékeztet. A hajdani dicsõség mezején csak a szégyen tarlója maradt. A késõ bánatot (az ebgondolatot), a visszasíró emlékezetet csak a ,bor tudta elaltatni. Nem is portyázott már, csak kóborolt. Nem kereste a ,harcot, csak a tivornyát. Eltékozolt egy esztendõt, alászállva minden becsületben.”

További információk

Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

2 060 Ft

104 pont