Kitanítottam, hogyan viselkedjen, ha az Árpádba érünk, hogy semmiképp ne kérjen Unicumot, mert azt új vendég nem kaphat, kérjen csak egy gönci barackot meg egy sört, igya meg a pultnál a pálinkát, s csak azután üljön a bárszékre, de még mielőtt a söréből inna, mondjon magáról valami kedveset csak úgy, maga elé. Nem firtatta, miért ilyen bonyolult az ügy, de elkerekedett a szeme. Azt azért hozzátette, hogy nemigen szereti a sört, de azért meg bírja inni. Mondtam, hogy jó, de ezt ott ne hangoztassa. Lassan oda is értünk, a környező utcákból már kezdtek megindulni a törzstagok, hogy elfoglalják megszokott asztalaikat.

Mi is beértünk, Leó mindent úgy csinált, ahogy mondtam. Kért egy barackot meg egy sört, a barackot lehúzta, böfögött egyet, mint egy őstehetség, majd leült, és azt mondta, csak úgy maga elé, kurva jól hegesztek, majd megitta a sört is egy hajtásra, aztán megkérdezte a tátott szájjal figyelő Petejkát, mit tudna ajánlani, ezután mit igyon. Mondanom sem kell, Petejka azonnal beleszeretett Leóba, mikor megmondtam neki, hogy a fiúnak szerelmi bánata van, jöttek az ingyen körök. Petejka mindig is érzékeny volt a szerelmi bánatra. Végül Leó a pultra borulva elaludt, ott aludt másnap reggelig, szóval rohadtul elkéshetett a munkából.