„A legszebb feladat, amit el tudok képzelni, ebbõl a sziklából szavakat csiholni! Vajon mit mondhat, amikor õszinte? Vajon mikor õszinte? Most forró teát itatnak vele, hidegbe csavarják, aláíratnak vele –&nbsp#szerzõdéseket és fényképeket&nbsp#–, rángatják ide-oda és nem hagyják lélegzetet venni.Érzem, hogy most engem figyel.Egy szõke fürtöm elõrehull, amint a papírra hajlok. Megdördül a világbajnok hangja, közvetlenül mellettem.– Hadd lássuk, mit írt rólam az újságnak, kisasszony?Vérvörös lettem és görcsösen szorítom a papirost. De mindenki rám néz és ha nem mutatom meg az interjút&nbsp#–&nbsp#kidobnak. Ha megmutatom, akkor is kidobnak.Corner elveszi a papirost. A papiroson ennyi áll:„Jemmy Corner. Jemmy Corner. Jemmy Corner.”Úgy tesz, mintha olvasná. Évtizedekig tartó másodpercek telnek el. Jeff bele akar nézni a papirosba. Jemmy durván ellöki. Durván? Nem. Gyöngyéden. Hozzám gyöngéden.Amikor visszaadta az „interjút”, csak annyit mondott:–&nbsp#Szeretném, ha ezt leközölné a lapja, változtatás nélkül.”