Dénes Zsófia párizsi naplója a már felfedezett dolgokkal, emberekkel való újratalálkozásról ad számot, s a minden írásában annyira megkapó õszinteséggel a számadással együtt mérleget is csinál: mi változott itthon és mi ott, mûvészek és mûvek értékelésében, hatásában. Ez az objektivitás, a maradandó szépség igaz megértése és ezzel együtt a mûvészettel kapcsolatban álló emberek mércére állítása – ez adja meg Dénes Zsófia mûvének is azt a friss, izgalmas-érdekes hangulatát, amely minden írásában dominál. Kitûnõ ízléssel és érzékkel válogatja meg interjúalanyait és beszámolóinak tárgyát, helyszínét. Meglátogatja otthonában Simone de Beauvoirt, de felkeresi fiatalsága imádott mûvészeinek alkotásait is. Mindenrõl vall, és minden vall neki: Pimodan Hotel: errõl írt Ady, itt élt Baudelaire, Gautier, Courbet, Delacroix, Párizs hófehérre mosott házai: beszél Marlaux-ról és Chagallról, aki az államminiszter megbízásából festette meg a nevezetes operakupola-freskót. Van Gogh és Gauguin képei láttán feleleveníti a két festõóriás barátságát, s elzarándokol Gachet doktor és a festõ auvers-i házába, hogy meghallgassa és leírja a róluk szóló, még ma is élõ legendákat. Dénes Zsófia Párizsi körhintája nemcsak rendkívül élvezetes, kitûnõ stílusban megírt útibeszámolót, hanem maradandó irodalmi-mûvészeti élményt jelentõ olvasmányt ad az olvasónak.