„Sok születés, birkózás és meghalás után újból születünk, birkózunk és meghalunk. Ezt az egy életet összeadó sok életet adja e könyv elsõ fele. Volt napjaim viszik magukkal ezek a különös, rámlepõ melódiák. Ami forradalom van bennük: elviharzott vihar, ami csend, béke, megtalált rend van bennük: folyton növekvõ égõ vágyódás. De mindenik formámban sajnáltam szegény, szegény embereket. Irodalmi pártnak sohasem voltam öröme, kritika sohasem cirógatott. Társ szerettem volna lenni és idegen maradtam. Mikor a borzadalmas emberéletet jajgattam ki, a stílusomról beszélték. Mikor kiujjongott belõlem a feltorlott gyönyörûség, hogy van világ, napsütés, jó kenyér és szõke lány: megint a stílusomról beszéltek. Pedig szederjes bõr, remegõ hús, megöklözött agy és megcsiklandott emberi szív volt az…” (részlet a kötet elõszavából)