Ákombákom betûkkel írt, néhány sornyi szöveg lóg bekeretezve szobám falán: ÉN ÉDES NAGYIKÁMNAK VIRÁGOT CSOKORBA AZÉRT A SO JÓJÉ MIT ÉRTEM TET AZÓTA A helyesírás hagy némi kívánnivalót maga után, de egy ötévestõl ugyancsak szép teljesítmény. Sokszor rápillantottam ennek a könyvnek az írása közben, mint ahogy eszembe jutott megannyi, mindkét unokámhoz fûzõdõ – csak nekünk sokat mondó és sokat jelentõ – pillanat, összekacsintás, séta, játék, esti mese, beszélgetés: a mi, együtt kialakított, közösen megélt életdarabkáink. Minden nagyszülõnek van ezernyi, erõt adó pillanata, amely unokájához köti. Beletartoznak ebbe a különleges, egyedi, de a hétköznapi élmények is, melyekbõl a kapcsolatukat építgetik. Mire nagyszülõk leszünk, túl vagyunk életünk apróbb-nagyobb változásainak sorozatán, amelyek formáltak, csiszoltak, gazdagítottak bennünket. Akik megtapasztalhatták, tudják, az egyik legszebb változás a nagyszülõvé válás – minden nehézségével és kihívásával együtt. Életünknek errõl a szakaszáról, az unokavárásra való ráhangolódásról, félelmeinkrõl és örömeinkrõl szeretnénk átfogó képet mutatni az olvasóknak. A nagymamák és nagypapák „megszületésétõl” kezdve, az unokákkal együtt töltött mindennapokon és a családi szerepek újraértelmezésének nehézségein át, egészen az „unokázás” gyakorlatáig – a közös játékoktól az együtt elkészíthetõ finomságokig – sok-sok minden helyet kapott e kötetben. Nem titkolt célunk, hogy személyes történetekkel és praktikus tanácsokkal segítsük leendõ vagy gyakorló nagymama- és nagypapatársainkat. Veres Mária