„Az ​ebéd elején folytonosan azzal a kérdéssel küszködött: hogyan viselkedjék? Ezért nem is szólalt meg. Nem tudta, hogy ezzel a csöndes viselkedésével meghazudtolja Arturt. Ruth bátyja ugyanis előző nap azt mondta családjának: meghív ebédre egy vadembert, de ne féljenek, majd meglátják, milyen érdekes vadember. Martin Eden most semmiképpen sem tudta volna feltételezni, hogy ennek a lánynak a bátyja ilyen árulást kövessen el vele szemben, amikor épp Martinnak köszönheti, hogy ép bőrrel szabadult egy igen kellemetlen bonyodalomból. Őt e pillanatban csak a maga ügyetlensége zavarta. Minden egyéb elragadtatással töltötte el. Először tapasztalta életében, hogy az ember nem csak azért eszik, mert éhes. Eddig nem törődött vele, mit eszik. Az étel az étel, gondolta. Ennél az asztalnál azonban az étkezésnek esztétikai szerepe is volt, itt szépségigényét is kielégíthette az ember. Emellett elmemozdító hatása is volt itt az étkezésnek. Ebéd közben olyan szavakat hallott Martin, amelyeket régebben nem ismert vagy csak könyvekben olvasott. Kellemes izgalommal hallgatta, milyen magától értetődően hangzanak ezek a szavak e csodálatos család tagjainak – az Ő hozzátartozóinak – ajkáról. Valóra vált hát a könyvek sok szép ábrándja! Kevés embernek jut olyan boldogság osztályrészül, amilyenben neki most része volt: megérte, hogy álmai kiléptek a képzelet rejtekeiből és testet öltöttek. Sohasem érezte még magát ennyire az élet csúcsán. ”