Levél Apámhoz: ez a cím nem Kafkától származik. A szerzõ nem adott címet mûvének. Egyszerû okból: nem szánta mûnek, csak közönséges levélnek. Hogy a terjedelmes levél mégis a „mû” irodalmi rangjára emelkedett, ezt nemcsak mûvészi ábrázoló eszközeinek vagy jellegzetes Kafka-stílusának köszönheti, hanem mindenekelõtt sajátságos tartalmi értékeinek. Kafka világképének különösen becses dokumentuma ez a közvetlen vallomás, méltóképpen sorakozhat fel az irodalmi igényû alkotások, a „közvetett” vallomások mellé. Kafka 1919-ben írta meg ezt a különös vádiratot apja ellen. „Írásaim Rólad szóltak” – írta apjának, mintha azoknak akarna ezzel is igazat adni, akik az „apa-komplexusban” keresik meghasonlott világképének egyedüli okait. A félelmetes apa csupáncsak része, de egyben óriássá nõtt szimbóluma is annak a világrendnek, mellyel az író meghasonlott, s szabadulni mégsem tudott tõle soha. A levél sokféle tanulságot rejteget, néhol még Kafka oly sajátosan abszurd képalkotásának is nyomára vezet. Csak egyetlen példa: a legjellemzõbb Kafka-novellák egyikében, Az átváltozásban az elbeszélés hõse arra ébred, hogy féreggé változott, s így éli tovább életét, megtaposva a családban. Ez a novellában egyetemes érvényûvé avatott kép az apjához írt levélben is megismétlõdik, ezúttal reális, élményszerû értelmezésben: „eltávolodtam Tõled egy darabon, önállóan, még ha ez kissé arra a féregre emlékeztetett is, amely a hátulról rátaposó láb alól teste elejével kivergõdik…” Szabó Ede