Ki vagyok én? - kérdi a nyolcvankét esztendõs
Déry Tibor új regényének címében. De hiszen ezt kérdezte mindig is, ifjúkori naturalista novelláiban és szürrealista-expresszionista-dadaista verseiben csakúgy, mint A befejezetlen mondat-ban, az Ítélet nincs-ben, a Kedves bópeer
!-ben. A Kyvagiokén-ben
Déry Tibor életének legfontosabb epizódjait villantja fel, örvénylõ forgatagban, sodró lendülettel, emlékei ezúttal az irónia, a szatíra fénytörésében jelennek meg, hogy a kaleidoszkóp arabeszkjei mind jobban kirajzolják egykori és mai ismerõseinek alakját, a városokat, tájakat, ahol élt, élményeit és képzelgéseit, a valóságot és az álmokat, kiváltképp pedig mindenkori hõsét: önmagát. Az író hol tündérien játékos, hol fogcsikorgatón keserû humora, akasztófahumora emeli ki az egyéni sors esetlegességei mögött megbúvó mélyebb tartalmakat:
Déry Tibor megszenvedett, ellentmondásokból kialakult és ma is termékeny, ellentmondásokkal gazdag filozófiáját.
A Gyilkos és én, e kötet másik nagyszerû írása, mintegy rímel a Kyvagiokén-re: a németországi kéjgyilkosság rémtörténete csak alkalom és ürügy arra, hogy az író, mintegy behelyettesítve magát a gyilkos személyébe, az ember mindenkori agressziójának természetraját adja, s túl azon mûvész és társadalom kapcsolatát, viszonyát fogalmazza meg.