Ki mondta ki először, hogy „Nem! Nem! Soha!”? Kik ölték meg Tisza Istvánt? Miért Károlyi Mihály lett a forradalom vezére? Harcosokat vagy fosztogatókat nem akart látni Linder Béla? Sikkasztott-e Kun Béla? Puccs vagy forradalom? – Milyen viccek terjedtek a kommün idején? Átadta-e a hatalmat Károlyi Mihály? Mondta-e Ady a halálos ágyán, hogy „ez nem az én forradalmam”? Magyar forradalmár volt-e Josef Tiso? Mi volt a „szovjetsör”? Miért Garbai Sándor lett a Forradalmi Kormányzótanács elnöke? Különbözött-e a nők elleni erőszak forradalomban és ellenforradalomban? Mit ettek a népbiztosok? Valóban mozikká akarták-e alakítani a templomokat a kommünben? Hogyan kerültek korábbi császári, honvéd- és későbbi horthysta tisztek a Vörös Hadsereg élére? Az első világháborús vereség, az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése és a katonai és gazdasági összeomlás elsöpörte 1918 őszén a régi, díszmagyarba öltözött politikai elitet: egy szocialistává lett „vörös gróf” mellett kopott zakós baloldali újságírók, értelmiségiek és szakszervezeti vezetők kerültek az ország élére. Feladatuk talán nehezebb volt, mint bárkinek addig a magyar történelemben, és a válaszkísérleteik is példátlanok voltak. Az őszirózsás forradalom résztvevőinek és a Tanácsköztársaság népbiztosainak tevékenysége máig heves indulatokat vált ki a magyar közvéleményben. A kötetet jegyző történészek „harag és részrehajlás nélkül” igyekeznek ismertetni a legfontosabb 1918–1919-es magyarországi eseményeket, teszik pontosabbá ismereteinket és megfelelő helyenként cáfolják a kerengő tévhiteket.