Kisfiú lépdel az utcán, „csendes arccal, jóságos mosollyal”: király ő, a meghódított városba vonul be, serege élén, a palota erkélyéről királynő integet; kisfiú lépdel az utcán „sápadtan, de felemelt fejjel, hátratett kezekkel, lassan, nagyon lassan”: keze vaslánccal hátrakötve, előtte hóhér, ő a halálra ítélt Lelkiismeret. Tizenhárom éves korában játssza Karinthy ezt a „két játék”-ot, ő lépdel így, „a képzeletnek emberfölötti önkívületében” a pesti utcán; a Liget környékének kínosan egyenes, szürke házsorai a semmibe süllyedtek, egyedül van, kívül azon a világon, amely mások számára látható.