Ritkán áll módunkban a történelem egy adott szakaszát két ennyire ellentétes nézőpontból szemügyre venni. A nagy háborúban Kajjum a brit hadseregben harcol, de sebesülése után az indiai erőszakmentes mozgalom híve lesz. Vivet eleinte csak a régészet és főleg a vonzó Tashin bej érdekli, de ahogy a történet eseményei sűrűsödnek, egyre jobban megérti és képviseli azt a nézetet, hogy egymás kultúráját tisztelni kell, védeni, akár a saját kultúránk ellenében is. A világ éppen attól lesz élhető hely, ha a különbségek nem ellentét forrásai, hanem a közös kincsestár egyformán felbecsülhetetlen darabjai.
A huszadik század első felében járunk, de visszanyúlunk a perzsa Dáriosz idejébe, a régészek egy abból a korból fennmaradt, csodálatos fejéket keresnek. Az indiai Kajjum és az angol Viv két szálon futó, össze-összetalálkozó ikertörténete mégsem csak a szépirodalmi igényű forrásmunkák palettáját gazdagítja. Barangolunk Pesavárban, járunk a Mesélők utcáján, hallunk versbe szedett legendás történetet, látjuk a piacot, tanúi leszünk emberi sorsoknak, gyerekek tudásért, nők emberi jogokért folytatott küzdelmének. És annak is, hogyan mészárolják le a brit katonák az erőszakmentes mozgalom híveit, aztán hogyan vonulnak ki az országból. Figyeljük a pakisztáni nemzeti hőst, a határvidék Ghandiját, aki nem akarja, hogy Pakisztán önálló állam legyen, mert fontosabbnak tartja, hogy India egységes maradjon. Érezzük a piac fűszeres illatát, az olajfákkal párbajozó szellőt.
