„Gyalog tették meg az utat a Kárpátoktól a Dunáig a fráter és a novícius, segítve tolni a szekeret hegynek fölfelé, visszatartani völgy felé, sohasem ülve rajta. Az összekoldult alamizsnával be kellett számolni pontosan a gvárdiánnak. Maguk száraz kenyérrel éltek, s lakomáztak a vadkörtefa alatt a hullott gyümölcsbõl.  ,A pálosok kolostora ott állt a nagy kiterjedésû budai hegyvidék rengetegében: egy körülzárt völgyben, melybõl a külvilágra nem nyílt semmi kilátás. A tömör épület még most is megvan, de nem szentelt hely többé, majorlak lett belõle, a hajdani oltár helyén tûzhely van, a refektóriumból lett pálinkafõzõ.  ,II. Ulászló idejében még az a kolostor egy fõapátság székhelye volt, melynek fennhatósága alá tartoztak a felsõ-magyarországi és lengyelországi alsóbb klastromok és kisebb apátságok. Hírhedett volt a zárda a tagjainak rendkívül szigorú életmódjáról, egyházi fegyelmérõl. A pálosok asztalára soha hús és halféle étel nem került, még a gabonanemûekbõl is azt válogatták, amelybe a zsizsik bele nem esik. Maguk sajtot készítettek, de azt soha nem ízlelték, mert abban is lehet élõ állat. Idegen embernek a kolostor küszöbét nem volt szabad átlépni. Egyszer Hunyadi Mátyás király titokban lopózott be hozzájuk, úgy észlelte ki rendkívüli, rideg szertartásaikat.  ,Fráter Antonius éppen egy pénteki napon érkezett meg a kolostorba, megrakott kordéjával, szamarával s az új neofitával.  ,A gvárdián átvette az elemozsinát, rámondta, hogy „Deo gratias.” Éppen vecsernyére harangoztak a kis toronyban.”