Jókai Fekete gyémántok-ja mellett a világirodalom egyik legszebb, legérdekesebb bányászati tárgyú regénye a Fekete Indiák, amely valóságos hőskölteménye a 19. századi skóciai szénbányászok már-már emberfölötti kitartásának, áldozatkészségének.
Tíz esztendővel az aberfoyle-i bánya kimerülése és a művelés beszüntetése után a hajdani bányamester, a jó öreg Simon Ford – aki egész családjával egy elhagyott tárnában él – új „szénfekvetet” fedez föl. Értesíti az egykori igazgatót, a nem kevésbé nemes lelkű James Starrt, aki kapva kap a lehetőségen, a minden eddiginél gazdagabb széntelér föltárásán. Különös balesetek akadályozzák azonban a kutatást, mígnem az öreg Simon fia, a bányász mesterségben atyja hű követője, Harry egy 15 éves leányra bukkan egy kútszerű akna mélyén, aki még soha nem járt a föld felszínén, soha nem látta a nap világát. A Ford család és Starr mérnök – miközben dús szénrétegeket tárnak föl és megalapítják nemcsak az új bányát, de a föld alatti várost, Coal Cityt is megteremtik, – fényt derítenek a titokzatos lány segítségével a szörnyű múltra, az őrült bányarém, Silfax üzelmeinek okaira. E hajdani „vezeklő”, akinek egykoron az volt a dolga, hogy magasra emelt fáklyával élete kockáztatásával égesse el a gyülemleni kezdő sújtóléget, öregkori tébolyában a magáénak tekinti a föld gyomrának kincsét, s a legaljasabb merényletektől sem riad vissza, hogy megakadályozza az új bánya megnyitását, majd Coal City lakóinak boldogulását. Persze a végén minden jóra fordul: sikerül megakadályozni a „rettenetes agg” szörnyű tervét, akinek az unokája, a titokzatos lány feleségül megy a fiatal Fordhoz, Harryhez.
Ez a regény a részletező leírásokban bővelkedő Verne-művek közé tartozik; az író látható élvezettel kalauzolja olvasóit Skócia vadregényes tájain, kedvtelve és hosszasan mutatja be a korabeli szénbányászat mindmegannyi technikai részletét, valóságos földtörténeti előadást tart a kőszén keletkezésének évmilliós folyamatairól, miközben alapos folklór tanulmányt közöl a skót bányászok hiedelemvilágáról. Verne ezúttal sok-sok utópikus gondolatot vet föl, pl. arról ír, hogy a környék lakossága fölüdülés céljából gyakran fölkeresi az egyenletes hőmérsékletű, kristálytiszta levegőjű Coal Cityt, vagy hogy a bányászok szívesebben laknak a tárnákban, semmint a felszínen. Az író hangsúlya azonban most is a nagyszerű, nemes lelkek ártó rossz elleni küzdelmén van. fiatalabb Verne-olvasónak igazi csemege lesz, hiszen a kötet a századforduló óta nem jelent meg magyarul.
