„Komiszul éltünk. – Állapította meg egy interjúban Mándy Iván e kötetben szereplő, s az ötvenes években keletkezett írásainak a személyes-életrajzi, s egyben történelmi hátteréről. – Álmunkákat végeztünk, átírtunk, lektoráltunk, meg 'előadtunk'. Mások rossz hangjátékait írtam át a rádiónak, főként gyerekhangjátékokat, ezek voltak még az adott anyagban a legártatlanabbak. Persze, ami rossz volt, átírás után is rossz maradt… És előadásokat tartottunk. Milyenek voltak ezek az előadások? Borzalmak voltak. Hidegrázást kaptam előtte és közben, s utána. Mert ráadásul figyelték is, hallgatták is ezeket az előadásokat, nemcsak az egyszerű hallgatók, hanem az egyéb hivatalos hallgatók is. Például egyszer elmentem egy iskolába, tudom, akkor a Különös házasság volt az a Mikszáth-regény, amiről beszélni lehetett, mivel antiklerikálisnak minősítették. Én nem erről beszéltem, hanem a Gavallérokról, amit én a legjobb Mikszáth-írásnak tartok. Nagyszerű írás, nagyszerű kisregény. Nahát engem szépen följelentettek. Úgyhogy egy jó darabig nem tarthattam előadásokat.”
kiadó
megjelenés
2011
hossz
172 oldal
műfaj
nyelv
magyar
ISBN
Ezekkel együtt is megveheted