Ez ​a könyv lehetne kétszer ilyen terjedelmes, lehetne akár négyszer ilyen terjedelmes is, hiszen jelentékeny prózaíró az utóbbi kétezer esztendőben sokszorosan több volt, mint ahányról a szerző ezeket a röpke arcképvázlatokat írta. A cél azonban nem valami irodalomtörténeti teljesség volt. A szerző feltette magának a kérdést, vajon kiket tartanak valóban a legfontosabb szépprózaíróknak. És itt a fontosság nem is mindig esett egybe a legnagyobb írók fogalmával. Mert például, ha megkérdenék tőlem, ki nagyobb regényíró, Defoe vagy Turgenyev, habozás nélkül Turgenyevre szavaznék, s lám, ő nincs a névsorban, Defoe pedig igen. Mert Turgenyev nagy realista volt és megragadó stiliszta, de már Gogol után, és egy időben Flaubert-ral, Dosztojevszkijjal, Tolsztojjal. Az irodalom további útja nélküle is ugyanaz lett volna, míg Defoe Robinson alakjával és történetével újfajta hős, újfajta kalandok felé mutatta az utat. Szaporíthatnám a példákat; Thackerayt is nagyobb regényírónak tartom, mint Dickenst. De a XIX. század nagy orosz és francia realistái mellett a Hiúság vásárának remekírója nem hozott a következendőket módosító újat, míg Dickens részvétteljes romantikája még a realizmusnak és naturalizmusnak is elébe sietett a nyomor mélységeinek feltárásában. És így folytathatnám az indoklást, hogy a következő kéttucatnyi arcvázlat mellé miért nem került még legalább kéttucatnyi.