„Madarász hanyatlása már elõrelátható volt. A párt legerõsebb küzdõjének bukása elkerülhetetlen volt, nem elvek, nem politikai balfogások, hanem kisszerû kezelési bûnök miatt. A hozzá csatlakozó pártok méltán tartottak tõle, hogy amennyire protezsálták Madarászt, annyira veszteni fognak népszerûségükbõl, a ,közönség, bár igazságtalanul a politikai pártfeleket komplikált bûntársaknak fogja tartani, a rágalomnak a legkedvezõbb terrénuma nyílik ellenük, a skandalum napról napra öregszik és nyilvánosodik. A vizsgálatok megkezdése óta a Nyáry-Kovács-Kazinczy párt roppant majoritása növekedett az országgyûlésen, pisszegés, gúnykacaj és indignáció minden hangjai fogadják azokat, akik egy hónap elõtt csak tapsokat arattak, míg kiknek szavait azelõtt nem is hallgatták, azoknak beszédét, most éljenzés fogadja, kíséri. A Kossuth párt legerõsebb szónokai, mint Szacsvay, föltámadtak az egykori kegyenc (Madarász) ellen, s a másik párt konferenciáit kezdték látogatni. Besze vehemens népszónoklatával elförmedten zúdult ellene, maga Irányi, a miniszternek személyes barátja, visszavonta kezét az elesõtõl ezen szavakra fakadva: »Azért nem szûnök meg áldozni azon oltár elõtt, amelynek papjai közt egy tisztázatlannak találtatott.«  ,S végre Kossuth maga megtiltotta, hogy valaki õelõtte Madarász nevét kimondja.”