Életrajzom e külön egészet jelentõ része betûhûséggel úgy jelenik meg, amint jobblétre szenderült füzeteim adták. Teljességgel nem tudom megérteni, ha egy író egyszer már megjelent mûvén újabb kiadásnál változtat, javítgat, foltozgat. Mikor valamit megírok: azt az akaratom fölötti akaratom diktálja, logikai és ösztönös énem teljessége, és inkább belenyugodnék abba, hogy valamelyik mûvem örökre feledésbe menjen, mintsem hogy csak egy betû változtatás is történjék rajta. Kiadó és közönség nem létezõ tényezõk a szellemi alkotás szuverenitása elõtt. A kiadónak, mint a színházi rendezõnek is, vak hûséggel kell követnie az alkotó Géniusz parancsát, s még csak gondolnia sem szabad arra, hogy közbeformáló véleménye legyen. Ami pedig a közönséget illeti: a Géniusz parancsolja meg mûvével, hogy mi tessék neki, a Géniusz irányítja õt. Nem szellemi alkotó, hanem betûhetéra az, aki lesi, hogy mi tetszik a közönségnek és a szerint pojácáskodik ki mondatokat magából. Az viszont természetes, hogy mikor írtam ezt az életrajzot: engedelmeskedtem a mai idõk fegyelmének, és nem vétettem a mindenkire kötelezõ egyetemes tilalmak ellen. Meg is volt az az elégtételem, hogy az illetékes ügyészség soha egy betût sem kifogásolt életrajzomban. Ennek a mûnek nem adhatnám franciául sem a Mémoires, sem a Souvenirs címet. Abszolút lélektani tévedés volna ezt az életrajzot visszaemlékezéseknek minõsíteni. Kevés túlzással azt mondhatnám: hogy ez az életrajz egyáltalán nem visszabarangolás a múltba.