„Lantin akkor a belügyminisztérium segédhivatalában dolgozott, fõtiszti jövedelme évi háromezer-ötszáz frank, megkérte a lányt, s az a felesége lett. Valószínûtlenül boldogan éltek. Az asszony olyan leleményes takarékossággal vezette háztartásukat, hogy szinte a gazdagság fényûzésével áltatták magukat. Figyelmes volt és gyengéd, hízelegve kedveskedett férjének, varázsa csak erõsödött, és a férfi hat év után még jobban szerette, mint az elsõ napokban. Csak két apróság zavarta: az asszony imádta a színházat, és imádta a hamis ékszereket. Barátnõi (néhány kishivatalnok felesége) minduntalan páholyjegyet szereztek neki a divatos darabokhoz, sõt még a bemutató elõadásokra is, ilyenkor magával hurcolta férjét, ha tetszett neki, ha nem. Pedig a férfit – a napi munkája után – nagyon fárasztotta az effajta szórakozás. Hamarosan már-már könyörgött: vigye magával valamelyik barátnõjét, aki aztán haza is kísérné a színházból...”