Mintha egy olasz neorealista film peregne a szemünk elõtt, úgy olvassuk a Diszharmóniá-t. Mint minden Tatay-regényben, ebben is áradó cselekményt, fordulatos történetet kapunk a jól jellemzett alakok mellett. Sára szép szõke kislány a regény elején. Az elsõ jelenetek egyikében szülei, akik véletlenül meztelenségében pillantják meg, elámulnak: felnõtt a lányuk, noha épp csak  gimnazista. A regény végén Sára elvált asszony, s tündéri kislányát Zita, Sára anyja éppen kilopja az országból. A két idõpont között eltelt években akaratok és szándékok, szenvedélyek és hideg érdekek csapnak össze. A történet számos része akárha a bûnügyi irodalomból került volna a regénybe. De itt, a regény meseszövésében tartalmas lélektani motiváció, kitûnõ megfigyelések erezik át. Az író hangja nyugodt, egyenletes, elsõ látszatra szenvtelen, de a tárgyilagos elõadásmódot helyenként tartózkodó együttérzés vagy élénk humor, másutt irónia, sõt gúny színezi át. A Diszharmónia mai történet, de kísérteteivel jelen van benne a múlt is.