„Nem ​gondolnám, hogy író lennék. Csak egy nő, aki rendszerbe szedte az élményeit, és mérleget készített” – vallja Hajnal Mária, e kötet szerzője.

A sorait olvasván mégis úgy érezzük, helyettünk ír, gondolatai a mi töprengéseinknek adnak új irányt. Megtanít minket arra is, hogy nem maga a cél a fontos, hiszen annak csak az addig megtett út ad értelmet, amelyen „cseppek” és „csillagok”, bánatok és örömök, sikerek és kudarcok között kell egyensúlyoznunk.

Írásának egyéni ízt kölcsönöz roma identitásélménye, amelynek köszönhetően tanulságos módon oszlatja el a sorstársaival kapcsolatosan rögzült homályt: „Nagyon komoly zavar van az emberek fejében rólunk. […] Mindig mindenkinek van egy osztálytársa, egy szomszédja, egy barátja, egy munkatársa…, aki roma volt, s ők bőszen hangoztatják, hogy a fehérek között is vannak szemét emberek, az ő ismerősük viszont szorgalmas volt, és tiszta. Elképzelésük nincs, mennyire sablonosak és bántók és szánalmasak ezek a szavak.”

Kliséktől mentes, megragadóan őszinte könyvében Hajnal Mária nemcsak minket késztet arra, hogy mérleget vonjunk – ő is ezt teszi.

Mit is kívánhatnánk? Talán, hogy értő olvasók kísérjék figyelemmel rögös útját…