18. ​századi memoárirodalmunk egyik legmegrázóbb műve Bethlen Kata Önéletírása. Saját életének egymást követő tragédiái, betegségei, házassága, férje és gyermekei halála, családtagjaitól elszenvedett megaláztatásai és mindemellett Erdély gondjai, a korszak küzdelemre kényszerítő nehézségei rajzolódnak ki emlékirata lapjain. Mártíromságra hajlamos természete a vallásosságban keres menedéket. Memoárjából nemcsak a magára maradt asszony keserű sorsát ismerjük meg, hanem több század messzeségéből fölfénylenek a korabeli Erdély mindennapos gondjai: birtokviszonyok, természeti csapások, kollégiumok, könyvtárak, diákok, prédikátorok sorsa.
„Árva Bethlen Kata – írja Németh László –, valahonnét az irodalomtörténet sarkából dereng a neve… Aki ezt az életrajzot írta, nemcsak nagy lélek, de nagy író, Mikes és Faludi közé illő. Íróságban kevesebbel marad el mögöttük, mint amennyivel lélekben felülmúlja őket. Őt ismerve, eggyel több okunk van a 18. századot Magyarországon is a művelt próza századának tekinthetünk.”