Barabás Miklós borító
Beleolvasok

Barabás Miklós

Barabás Miklós (1810-1898) Barabás Miklós a magyar reformkor jelképpé magasztosult festője. Ő volt az első, aki művészi tevékenységével kivívta a társadalom tiszteletét és elismerését, és ezzel az egész magyar művészetnek nagy szolgálatot tett. Elszegényedett középnemesi székely família sarja, iskoláit a nagyenyedi kollégiumban végezte. A híres intézmény falai között kapott nevelés eredménye volt az a kulturált, elhivatottságot sugárzó magatartása, amely később oly vonzóvá tette személyiségét a magyar szellemi élet vezetői előtt. Nagyszebenben tanult rajzolni, s első mestere Neuhauser Ferenc festő volt. A rajztanulás mellett a Brukenthal-palota képtárában nagymestereket másolt. Tehetsége korán megnyilatkozott, és mikor portrérajzaival megkereste az utazás költségeit - mivel ösztöndíjat szereznie nem sikerült -, elindult Bécsbe, a Képzőművészeti Akadémiára. A császárváros pezsgő művészeti életébe hamar beilleszkedett, és itt ismerkedett meg többek között id. Markó Károllyal, akivel életre szóló barátságot kötött. Az akadémiai órákon elsősorban rajzkészségét fejlesztette, a császári képtárban pedig klasszikus mestereket tanulmányozott, és mind ezeket, mind nagynevű kortársait másolta is. Arcképmegrendelése is adódott, amellyel megélhetésének költségeit pótolta ki. 

További információk

Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

Barabás Miklós borító

+

Informatika 50 év munka Németországban borító

+

Iron Man - a Black Sabbath útja mennyen és poklon át borító
5 380 Ft

270 pont