Az ​anya az orosz társadalom állapotának ábrázolása a 20. század elején. A regény nem véletlenül kapta a címét. Gorkij ezzel is hangsúlyozza, hogy az anya a regény központi alakja, mindenekelőtt az anya jellemének a fejlődését ábrázolja. Ezzel egy emberi élet példáján mutatja meg az utat, amelyen a munkástömegek a forradalom felé haladnak. A munkások és a forradalmi értelmiség a regény egyik leglényegesebb kérdése, amelyet az író Szasa, Natasa, Szofja és Nyikolaj Ivanovics tevékenységével világít meg.
Pelagéja (az anya) a mű elején a munkásnegyed öntudatlan, szürke asszonya, aki a szomorú, szenvedésekkel teli életét törvényszerűnek tartja, s a vallásban keres vigasztalást. Legfőbb jellemző vonása a félelem. Ezzel egyidőben azonban sok elégedetlenség halmozódik fel benne az élettel szemben. Segíteni kezd fiának, nemcsak azért, mert az ő fiáról van szó, hanem azért is, mert megérti fia céljait. Gondolatait tettek követik.
A regény vége megmutatja, milyen átalakulás ment végbe az anya lelkében. A regény kezdetén „kicsit oldalvást jár, mintha attól félne, hogy nekimegy valaminek”, a regény végén már megszállja szívét a bátorság: a harc és a győzelem feltétele. Ez az oka annak, hogy – bár a regény a munkásforradalmárok látszólagos bukásával végződik – mégis érezzük közelgő győzelmüket.